Ahhoz képes, hogy Zalán mint ment keresztül, meglepően jól aludt. Először még fel-felsírt, aztán mély álomba zuhant. Viszont így sem pihentük ki magunkat teljesen, hiszen mégis csak otthon a legjobb! Nyűgösen ébredtünk.
Gyorsan beszereztük még az otthon maradt gyerekeknek az elmaradhatatlan meglepit. A lányoknak egy 195Ft-os “varázspálcát” sikerült venni a Müllerben, Andrásnak pedig egy csomag cukrot. Most sajnos csak ennyire futotta! 🙁 Mi is szívesebben vettünk volna nekik társast, amit nagyon szeretnek vagy új ruhát, szandált, de ez van! Megértik ők is, ha néha nehezen, akkor is!
Nemsokára indultunk is haza. Zalán végig nyűgösködte az utat, majd nem sokkal a falu előtt elaludt. 🙂 De nem aludt sokáig, hiszen megérkeztünk. 🙂 Végre itthon! Végigcsókoltuk a 2 napja nem látott gyerekeinket és hálát adtunk az Úrnak, hogy ők egészségesek és vannak nekünk! Szuper jó érzés volt hazajönni! Mire aztán ebéd lett, már azt is elfelejtettük, hogy reggel még Budapesten ébredtünk.
Zalán jóízűen ette a mama által főzött borsólevest és rakott krumplit és nagyokat mókázott a csajokkal. Sajnos a 2 Budapesten töltött nap után sem lett rövidebb az itthoni teendők listája, sőt… Le kellene szedni a zöldbabot, az uborkát, szét kellene ültetni a karalábét és a zellert, fel kellene karózni a paradicsomot, el kellene rendezni az időközben kikelt libák, csibék helyét és egy sor dolgot! De nem most! Most örülünk, hogy újra együtt vagyunk és hálát adunk minden egyes percért, amit együtt tölthetünk, mint egy család! Mert bár a gondjaink nem kicsik, sem anyagi téren, sem Zalán betegségét illetően, a legfontosabb, hogy együtt vagyunk és szeretjük egymást! Hiszek benne, hogy a bennünk lévő szeretet mindent legyőz, még a Zalán életét fenyegető gyilkos kórt is! Őt nem adjuk!
Hétfőn újra útra kelünk, hiszen erre a kis emberre újra műtét vár! Csak remélni tudjuk, hogy újra minden rendben lesz! Nem lesz könnyű megint, de rendben kell lennie!
Szombaton, 26-án pedig Zalán zsúrját tartjuk! És ha Isten is úgy akarja, utána nyaralni indulunk! 🙂 Talán kicsit feltöltődünk lelkileg (azt, hogy anyagilag is, attól nem tartok!) és kipihenten vághatunk neki az újabb műtétnek vagy az elhalasztott MRI-nek!