2014.12.28.

2014.12.28.

Csodálatos havas reggelre ébredtünk és mióta felkelt Zalán, mást nem is hallani tőle, csak azt, hogy “hóóóó”. 🙂 Persze mikor kérdezem tőle, hogy kimenjünk-e a hóba a válasz mindig nem. 😀  Ennek ellenére kicsit később ki fogunk menni egy keveset szánkózni. Nem lesz egyszerű megosztani a szánkót a 3 kisebb között, de azért menni fog. Igaz, kicsit öreg és rozoga a szánkónk már, hiszen nem mai darab, de a gyerekek nagyon élvezik mindig.

Zalán most lát először havat, hiszen felénk tavaly nem esett. Biztos tetszeni fog neki. Jól felöltöztetem majd, hiszen nemsokára újra utaznunk kell és a kontrollok továbbra is altatásban fognak történni, így továbbra sem ereszthetünk kicsit sem a gyeplőn. De egyszer csak túl leszünk ezen is!

Apa sajnos ma is dolgozik, így nem tudjuk együtt élvezni a havas örömöket, de készítek neki képeket amiket majd felteszek ide is. 🙂

Ezekben a napokban próbálunk úgy élni, mint egy hétköznapi család, akik mindennapjait nem árnyékolja be a szörnnyel vívott harc. Sokat játszunk, bolondozunk és próbálunk egyáltalán nem is gondolni erre a régóta tartó harcra és arra, hogy Zalánnak bármikor újra fel kell venni a kesztyűt. És vele együtt nekünk is, hiszen a harc bármikor újra kezdődhet. Még nem vagyunk túl a veszélyes koron, csak a felén. 🙁 De harcolunk, nem adjuk fel. És ebben egy hatásos fegyver van mellettünk, a vidámság, sok nevetés. 🙂 Lassan abba a korba ér Zalán, hogy már érteni fogja a körülötte történő dolgokat és még fontosabb lesz a rossz emlékek pozitív hatásokkal való ellensúlyozása, hogy a kis lelkivilágát ne viselje meg annyira a vele történő sok rossz. Talán tavaszra meglesz a jogosítvány is, így majd jobban ki tudunk mozdulni itthonról. Ha drága szórakozásra nem is fog jutni, de egy-egy kirándulás elérhetőbb lesz és tartalmasabban tudjuk majd együtt tölteni a napokat. 🙂 Igyekszünk csak a jóra és a szépre gondolni, hiszen ha a rosszra gondolnánk abba egy idő után beleőrülnénk. Ezt pedig már csak Zalán és a többi gyerek miatt sem engedhetjük meg magunknak.

Zalán igazi kis egyéniség lett. Igazi kis mókamaki bohóc. Imád incselkedni és bárkivel 5 perc után barátságot köt és szívesen játszik. Mostanában kedvenc szórakozása a golyóstoll ki és bekapcsolása, amivel fél órán keresztül is el tudja foglalni magát. Minden egyes kikapcsolásnál benéz a lyukba, hogy hova tűnt el a toll hegye. 🙂 Imádom! <3

Hamarosan kisebb felújításba kell kezdenünk újra az alsó szinten, mert az ünnepek alatt is több minden is tönkre ment. Pl. leszakadt a függönykarnis (amúgy is már régóta csak a lehelet tartotta fenn, mert rossz a fal, minden tipli kicsúszik belőle), tönkrement a mosogató csapja és Zalán is elég alaposan ténykedett a karácsonyra kapott játék fúrójával, ugyanis a kémény falába jó 5 cm-es krátereket fúrt. 🙂 Nálunk mindig történik valami, de ez így természetes. 🙂


2 thoughts on “2014.12.28.

  1. Kedves anyuka! Jó döntés, jó cél!!! Szeretet, vidámság, sok-sok nevetés a legjobb gyógymód! Kívánok további sok szép hétköznapokat és ünnepnapokat!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

10 + tizenkettő =