András tegnap elment elment táborba. Egyrészt örülök neki, hiszen nekünk nincs lehetőségünk elmenni (főleg nem a Balatonra), másrészt viszont szomorú vagyok, mert nagyon hiányzik. Egyszerűen azt szeretem, ha a ház a feje tetején áll és hangos a gyerekektől. Már az is feltűnik, ha csak egy nincs itthon. Főleg akkor, ha az pont a lelki társam. 🙂 De tudom, hogy jó helyen van és apa kollégája nagyon vigyáz rá. Legalábbis remélem!

Zalán szerencsére jól van, de az éjszakáink nagyon nyűgösen telnek. Mióta hányt, minden este úgy alszik el szegény, hogy mondogatja, hányni fog. Alig tudom megnyugtatni. Tegnap ez egészen háromnegyed 11-ig ment, szegényem akkorra dőlt ki. És ez egyáltalán nem volt jellemző rá sosem. Maximum 9 órakor úgy aludt, mint a tej! Mostában sokszor agresszív. Hogy ez az életkori velejárója vagy az átélt sok-sok traumának köszönhető, azt nem tudom. Ha valami nem sikerül neki vagy nem engedünk meg valamit, megütii a hozzá legközelebbi embert. Ez nagyon nem jó és egyelőre nem is tudom hogy kezeljem. Egyik gyerekemnél sem fordult elő ilyen probléma, ezért most félig tehetetlenül állok a dolog előtt. A retinobasztómás oldalon az egyik (de lehet, hogy több helyen is) személyes kórtörténetnél olvastam hasonlót. Talán így akar minket büntetni Zalán a sok rosszért? Lehet meg is érdemelnénk… Sokszor eszembe jut ez, hiszen mi hoztuk őt létre, mi vállaltuk. Igaz, nem tudtuk, hogy beteg lesz, sőt, azt sem, hogy egyáltalán beteg lehet. De mégis csak a mi hibánk, hogy neki most ezen keresztül kell mennie.

És sajnos ezt nem csak ő sínyli meg, hanem a többi gyerek és mi is. Persze a mi szenvedésünk mi az övéhez képest? Nemsokára utazunk az MRI-re, ami miatt egy cseppet sem vagyok nyugodt. Ha valami történt a kis buksijában az elmúlt időszakban, azt nem tudom hogy fogjuk túlélni. Annyira nagyon remélem, hogy minden rendben lesz! Sajnos az MRI számára sokkal rosszabb, mint egy szemészeti kontroll. Egyrészt már éjféltől nem ehet, csak hajnalban valamikor ihat egy kis vizet, másrészt meg kell bökni éber állapotban, majd azt a branül benn is kell tartani. Éber állapotban sok ijesztő ember között kell majd elaludnia, és azt sem tudjuk pontosan mikor lesz az ő vizsgálata. Utána még 4 órát kell a kórházban lenni vele, amit szintén nem visel túl jól. Nehét lesz, de megcsináljuk! Bármit, csak ő gyógyuljon meg, legyen jól, maradjon meg nekünk!

Holnap lesz a házassági évfordulónk. 🙂 Már ez is csoda, hogy egyáltalán még lesz! De egyelőre együtt vagyunk. Kicsit félve írom ezt le, mert nem tudom mit hoz a holnap. Apa szeretett volna elmenni egyet vacsorázni valahol, de ez sajnos most nem megoldható. A faluban már a kocsma is bezárt és a pénzt inkább odaadtuk Andrásnak költőpénznek. Legalább ő érezze jól magát és ha megkíván egy fagyit vagy egy hamburgert, azt meg tudja venni magának!

Apa sajnos vasárnap beteg lett és kénytelen volt elmenni táppénzre. Lázas volt, mindene fáj. Még most sem  érzi teljesen jól magát, de talán alakul. De inkább bele se gondolok, ez az 1 hét táppénz mennyivel kevesebb pénzzel fog járni. 🙁 De legalább talált új másodállást (vagy harmadállást). Hónap végétől újra megy betegszállítóra. Igaz, mivel egy külsős cég vette át a betegszálltást, csak kb. felét fogja kapni, mint addig, míg a mentők szállították a betegeket, de ez is több a semminél. És ez most szó szerint így van. Pluszban bevállalt még egy mozgóőrséget is. Ebben a hónapban se sokat fogjuk itthon látni.

Pedig elkelne a dolgos kéz, hiszen lassan teremni kezd a kert. Az uborkát már szedjük, tegnap el is tettem 7 üveg csemege uborkát. Már van tök is, amit nálunk mindenki szeret. De ez csak egyre több lesz egy ideig. Így aztán nagyon kevés időm van ideülni a gép elé. Nem azért, mert nem lenne mit írnom, hanem egyszerűen időhiányban szenvedek.

Mint tudjátok, terveztük, hogy a tavalyihoz hasonlóan megünnepeljük Zalán második születésnapját. Azt a napot, mikor kiderült a betegsége és ezáltal a gyógyulás útjára léphetett. Apával alaposan átbeszéltük a dolgot és arra jutottunk, hogy idén nem lehetőségünk erre. Így sajnálattal kell leírnom, hogy az augusztus elsejére tervezett összejövetel idén elmarad. Több okunk is van erre és ennek csak egy része az anyagiak hiánya, hiszen jövő hónapban már nagyon kell készülni az iskolára és még azt sem tudjuk azt hogy oldjuk meg. Természetesen ha valaki szeretné, ezentúl is meglátogathatja Zalánt, bárkit szívesen látunk!

A kupakokat továbbra is gyűjtjük, hiszen még messze van a gyógyulás, de úgy tűnik jó úton haladunk. Köszönjük, hogy támogattok ebben! 🙂