2015.07.09.

2015.07.09.

Már tegnap elkezdtem írni ezt a bejegyzést, de közben annyi mindent kellett csinálnom, hogy nem tudtam befejezni.

Iszonyatosan rosszul éltem meg a tegnapi napot. hogy ez a hétfői stressz miatt van vagy a többi probléma miatt, azt nem tudom. Most, hogy egy újabb körön vagyunk túl Zalánnal, könnyebbnek kellene lenni a dolgoknak. Sajnos nem az. Ilyenkor, míg le nem tudjuk vezetni a feszültséget még nehezebb.

Ma végre jön a hangyairtó ember, mert már a hócipőm tele van vele, hogy fürdeni se tudunk, mert másznak a hátunkra a vöröshangyák. Szerencsére apa ma itthon van és tud segíteni. Most, hogy nincs betegszállítás, kicsit többet tud itthon lenni. Igaz, a pénz is kevesebb lesz. 🙁 De ebben a hónapban végre megkaptunk 1 havi betegszállításért járó fizetést. Gyorsan rendeltem pár étrend-kiegészítőt Zalánnak, mielőtt elfogy. Szerencsére apa is úgy gondolja, Zalán az első és ezért tenni is hajlandó. Próbáljuk helyrehozni ami ki tudja hol romlott el. Lehet el se romlott, csak annyira összejött minden, hogy egyszerűen a másikon töltjük ki a bennünk felgyülemlett feszültséget. És ez nem jó.

A hétvégén rendezik itt a szomszéd faluban a szokásos nyári fesztivált, ahol vasárnap a kedvenc zenekarom, a Lord lép fel. Nagyon szeretnék elmenni. Apával. De annyira drága a jegy! 🙁 Ráadásul András is indul táborba hétfőn és ma nyögte be, hogy nincs 1 hétre való rövidnadrágja. Agyrém! Persze, itthon megoldjuk, hiszen minden nap mosok, lényegében ez fel sem tűnik. Ott viszont… Reggel közös futás, délelőtt edzés, délután szabadprogram. Ha szűkösen számolom akkor is napi 2 nadrág. neki pedig összesen van 3. Még nem tudom hogy, de valahogy meg kell oldanom. Neki ez lesz az utolsó “gondtalan” nyár. Jövő nyáron már dolgozni szeretne, hogy tudjon itthon segíteni. Tegnap újra nagyon meglepett. Azt mondta, hogy amit kapott ajándékba PlayStationt adjuk el és az árából tud magának ruhát venni, mert nem szeretne szégyenkezni szeptemberben az új iskolában, hogy az összes farmernadrágja a bokájáig ér. Rosszul esett, szó mi szó. Az, hogy ezt kell mondania 15 évesen.

Tegnap kaptam egy nagyon jó munkaajánlatot. Mivel nagyon kiestem a gyakorlatból az utóbbi években, amit itthon töltöttem, 9 hónapos továbbképzésre kellene mennem, amik alkalmanként több napig Budapesten lennének. Minden hónapban több napig. 🙁 Annyira nagyon szerettem volna elvállalni, de most nem tudom napokra itt hagyni Zalánt. 🙁 Mikor még a 3 kicsi nem volt meg, természetes volt, hogy a 7 napból 6-on este legkorábban 8-kor estem haza. Sajnos ezt most akkor se tehetném meg, ha Zalán nem lenne beteg. No és újra vállalkozónak kellene lennem, plusz előre le kéne tennem a kezdéshez a 36 ezer Ft képzési összeget… Ez úgy kezdésnek összesen majdnem 100 ezer Ft lenne. Sajnos nem tehetem meg. :(((

Ezek miatt is nagyon stresszes az életünk. Ma pl. lelkileg annyira magam alatt vagyok, hogy azt még leírni is nehéz. Csalódtam magamban, mert mindig én voltam az, aki azt mondta, megoldjuk. Bárhogy is, de meglesz. És sorozatban jönnek a dolgok, amiket ha megszakadok se tudok megoldani. Nagyot csalódtam magamban!

Közben pedig ingadozok, mert hálásnak kellene lennem Zalánnak, nektek és mindenkinek. Zalánnak és a többieknek, hogy ennek ellenére önzetlenül szeretnek, nektek a sok segítségért, apának, hogy egyáltalán még elvisel. És olyan jó ilyenkor hozzábújni… Ha csak egy kicsit is!


One thought on “2015.07.09.

  1. Ne hibáztasd Magad! Ekkora teher ami rajtatok van ,nem csoda ,ha egymáson vezetitek le a feszültséget.Tudom hogy könnyű mondani,de türelem és ha lassan is de megoldódnak az apró gondok,a lényeg ,hogy Zalán újra egészséges legyen! Olyan aranyos nézegettem a képeket.Holnap megjön a nyugdíjam, és utalok é
    át,igaz nem sokat de talán a fiúnak elég lesz,hogy tudj belőle nadrágot venni! Le a kalappal a fiatok előtt.Nagyszerű emberke!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizennyolc − 14 =