A hét rosszul indult, Jázmin hazaküldték az iskolából,  mert hányt. Egész nap nem volt semmi baja, már azt hittük túlvagyunk egészen, erre este elkezdődött és zsinórban egymás után többször is hányt. Sajnos el kellett különítenünk.

Az életben először ez legjobban Zalánt viselte meg. Üvöltött a testvéréért és üvöltött apáért is,  aki Jázmint ápolta. Aztán ugyanez megismétlődött másnap is. 🙁

Fertőtlenítettem mindenki után mindent, bízva abban, hogy nem terjed tovább ez a vírus. A gatyám ráment a fertőtlenítőkre, mert persze az igazi, nagy fertőtlenítőszert nem tudtam megvenni! 80 ezerért? Csak álmodom róla, pedig az elég lett volna egész évre.

Tegnap aztán András is jelezte, hogy valami nincs rendben,nem érzi jól magát. Hazajött délután az iskolából és kicsit pihent. Mivel már így is sokat hiányzott és nem volt rosszul tulajdonképpen,  így mennie kellett a suliba.

Zalánnal sokat vagyunk a szabadban, hála a jóidőnek. Nagyon szeret homokozni, csak nagy szívfájdalom érte, eltűnt a nagy zöld lapátja. 1 napig kerestük, 1 napig sirdogált is érte. 🙁 Mondanám, hogy majd a nyuszi hoz, de most nem állunk úgy.

Hónapvége, hónapvége… Nálunk is. Nagyon!  A barátnőimmel beszélgetve mindenhol hónapvége van. És ez annyira elkeserírő! Azon gondolkodom, hogy kaját vegyek vagy befizessem a teljesítményadót, hogy ne vonják ki a kocsit a forgalomból és tudjuk vinni Zalánt. És még ott a villanyszámla, a házban már a kikapcsolás következik. De egyszerűen egy fizetésből már nem megy 2 rezsi, autó, hiteltörlesztés és a betegség.

Nagyon nehéz, főleg lelkileg és igyekeznem kell nem mutatni a gyerekek előtt, hogy ideges vagyok emiatt. Apának pedig nem akarok szólni milyen xar a helyzet, hiszen így is éjt nappallá téve dolgozik értünk. Aki ismeri, az tudja. Még ebédelni se jön haza. Szomorú vagyok. 🙁