2017.08.29.

2017.08.29.

Telnek a napok, most már túl gyorsan is és egyre jobban közeledik nem csak az iskola, az utazás is. 🙁

Ma még egy utolsó nagy hajrá lesz bevásárlás terén. Tegnap összeraktuk a füzeteket, rajz cuccokat, mindent amit kell és kiderült (szerencsére nem az utolsó pillanatban) hogy néhány dolog lemaradt, sőt még csak a listán se volt rajta, de 100%, hogy kelleni fog.

Sajnos a tápszeren nevelt legtündéribb, mindenki által imádott cicánk is beteg lett, este még állatorvoshoz futottunk vele. Nagyon magas láza volt, összeszedett valami csúnya fertőzést. Most lábadozik és mindenki izgul érte, hiszen nagy kedvenc.

6-án pedig utazunk. Ismét nehéz napunk lesz, hiszen először az annyira és egyre jobban utált szemcseppen kell átesnie Zalánnak, majd még jön a tű is…Vérvétel, EKG, csontsűrűség és hallásvizsgálat, szív és hasi UH, mellkas rtg… Hogy időben kiderüljön, ha a kapott kemó miatt valami károsodott a kis szervezetében.

De minden rendben lesz, tudom! Szálllóige ez köztünk, kis hősök szülei között, de mi is ebben ringatjuk magunkat. Mert másképp nem lehet!

Senki se próbálja ki az átsírt éjszakákat, a tehetetlenség mindenen túlnyúló érzését! Mikor segítenél de nincs rá eszközöd és nem tudod hogy is nyúlj hozzá! Mikor csak azt várod, hogy holnap legyen, hátha kevésbé fog fájni. És a holnap se hoz enyhülést! Mégis újra és újra azt várod.

Mikor mindenki azt mondja, hogy hinni és bízni kell és te éveken keresztül hiszel és bízol, majd minden egyes kiújulásnál újra felállsz, hiszel és bízol… És egyszer csak rájössz, hogy már nem is akarsz tudni semmiről, csak hinni, hogy lesz holnap! Ha harcos is, de lesz!

Mi már 4 éve küzdünk és ugyanennyi ideje hiszünk és bízunk. Sokszor kifáradunk, egyre többször! De rengeteg energiát ad a legkisebb segítség is tőletek. Olyan, mint egy jó erős hátszél, ami meglök és megadja a lendületet a következő gödör átlépéséhez. Tudom, rengeteg gödör van előttünk. Sőt, most egy mély, tátongó szakadék. De veletek minden könnyebb. És már azáltal is, hogy kiírhatom magamból. Köszönöm a bíztatást, a kedves szavakat, a segítségeteket! <3

Kérjük, segítsetek az ötösgyűjtésben, már csak jövő hét végéig gyűjtjük!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

három × 2 =