Rémes rosszul keltem reggel és délelőtt tökélyre fejlesztettem magamban a letargiát. 🙂 Amire csak rátett jópár lapáttal, hogy Zalán a bárányok óta nem béget, hanem sír mindenért. Nem is sír, sokszor üvölt.

Aztán nagynehezen rászántam magam, hogy hagyjam abba. 🙂 Jelentem, sikerült!

Úgy döntöttem, ha már egyszer olyan reménytelennek tűnik minden, majd én csempészek bele egy kis örömöt.

Elkezdtem számbavenni, hogy hogy tudnám úgy megbeszélni a Jézuskával a karácsonyt, hogy a lehető legkevesebből tudjam az igényeket kielégíteni.

Persze, a gyerekek listája már kész. 🙂 Naná, hiszen gyerekek! 🙂 De… Tudjátok, Zalán egyik megvalósításra váró álma az, hogy ne csak egyet kérhessen. De ennek ára van. És mivel nem csak ő van egyedül, ez idén nagyon feladta a leckét.

Viszont mivel adni jó, mi is szeretnénk adni. Ma rászánjuk az időt és kiválogatjuk azokat a játékokat, amihez nem ragaszkodnak foggal-körömmel és hamarosan új kisgazdákat keresünk nekik. Mivel éppen a napokban láttam, hogy szinte az összes nadrágja rövid Zalánnak, így azokat is kiválogatás után elajándékozzuk, hátha valakinek ezekkel az apróságokkal örömet tudunk okozni. Mire ezt végiggondoltam, már jobb napom is lett. 🙂