Már tegnap délután megérkeztünk Budapestre. Nehéz volt a búcsú az otthoniaktól. Mindenki ideges volt, a lányok sírtak, mert nem akarták, hogy eljöjjünk, Zalán pedig nyűgös volt, mert korán kelt. Mama alig tudta lefogni Csengét mikor beszálltunk az autóba, nehogy utánunk fusson. Nagy sírás volt állítólag, utána pedig elaludt. Mi gyorsan felértünk, Zalán végigaludta az utat. De nagyon meleg volt. Alig vártuk, hogy kiszállhassunk.
Délután kicsit sétáltunk és próbáltunk lelkileg felkészülni a mai napra. De nem igazán sikerült. A feszültség óráról órára egyre nőtt. Korán lefeküdtünk inkább aludni, hiszen Zalán is álmos volt és tudtuk, hogy nehéz nap vár ránk. Közben tervezgettük, mit fogunk majd csinálni, ha időben végzünk az MRI vizsgálattal, hiszen mégis csak ma van a 8. házassági évfordulónk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az élet mindig úgy hozta, hogy egyik évfordulót sem tudtuk megünnepelni! Sőt, egyik évben apa elveszítette a jegygyűrűjét, ami a mai napig nagyon bántja. 🙁
Nyűgösen telt az éjszaka, Zalánnak egyrészt jön a 2. őrlőfoga, másrészt valószínűleg érezte a bennünk lévő feszültséget. Nem aludtunk jól és mivel Zalán utoljára hajnali 3-kor ehetett a tervezett altatás miatt nem sokkal később fel is keltem mellőle, ne zavarjam azzal sem, hogy mellette fekszem.
5 óra után nem sokkal aztán ő is felkelt elég nyűgösen, hiszen általában fél 8 körül szokott kelni. Míg én lezuhanyoztam, apával meglesték a galambokat az ablakból. Zalán nagyon szereti őket! 🙂
Végül fél 8 után elindultunk a kórházba. Valami furcsa érzésem hatására szóltam apának az ambulanciánál, hogy biztos ami biztos, húzzon egy sorszámot a vérvételnél, maximum ha minden rendben lesz, visszahozzuk. Bejelentkeztünk és mentünk is az osztályra. Pontosabban csak mentünk volna, hiszen az ajtóra ki volt írva, hogy szeptember 1-ig az 2A osztályra költözött az 1B, így indultunk is a 2. emeletre. Ahogy beszálltunk a liftbe Zalán már üvöltött, alig tudtuk megnyugtatni. Inkább kiszállt apa a liftből Zalánnal és gyalog mentek fel. Az előtérben várakozunk, mikor jött a főnővér és elmondta, hogy elfelejtett telefonálni, hogy az időpontunkat odaadták egy új betegnek, így a mi MRI vizsgálatunk elmarad és csak augusztus 26-án kell jönnünk. De ha már itt vagyunk, akkor legyen meg a kontroll! Így aztán visszamentünk az ambulanciára. Viszont mivel még nem kezdődött meg a vérvétel (csak fél 9-kor kezdődik), gyorsan adtam enni Zalánnak, mégse éhezzen egész délelőtt hiába. Mire visszamentünk, pont a mi sorszámunk jött, már mehettünk is vérvételre. Böbe néni sajnos nem volt és aki helyette volt… Negyed órán keresztül feszegette Zalán karjait vénát keresve, majd megszúrta. Kb. 5 percen keresztül forgatta Zalán kis kezében a tűt, persze nem találta el az eret. Zalán már őrjöngött, öklendezett. Nagy sokára kihúzta a tűt, de nekem kellett szólni, hogy ugyan már ragassza le a gyerek kezét. Hívta a másik vérvételest, hátha neki sikerül megszúrni. Ő is próbálkozott, igaz, annyi már nem kínozta, mint az első hölgyemény, de egyszer ő is mellészúrt. Végül sima tűvel tudott Zalán csuklója belsejéből pár csepp vért kicsikarni. Mondani se kell, hogy nagyon szenvedett a kis ember. Teljesen véraláfutásos lett mindkét karja és még negyed órával azután is hüppögött, hogy kijöttünk. Mikor megnyugodott, kicsit játszott is, míg vártuk a doktor nénit, aki 10 óra után nem sokkal meg is érkezett. Nem kellett utána már sokat várnunk és mi következtünk. Ahogy meglátta Zalán, hogy megint hova megyünk be, már őrjöngött. Vigasztalhatatlan volt. Még akkor is sírt, sőt, szó szerint kétségbeesve kiabált, mikor már öltöztettem fel. De a lényeg az, hogy minden rendben van vele. Legközelebb az MRI vizsgálat alkalmával kell ide jönnünk.
Mire végeztünk, már nagyon álmos volt Zalán köszönhetően a korai kelésnek. Még elmentünk valami ebédnek valót szerezni, de elaludt a babakocsiban, így inkább visszamentünk, hogy nyugodt körülmények között tudjon aludni. Azt terveztük, hogy ha felébred, elmegyünk vele az állatkertbe, hiszen annyira szereti az állatokat. Aztán osztottunk, szoroztunk és rájöttünk, hogy ezt most nem engedhetjük meg magunknak, hiszen még a lakást sem tudtuk befizetni, így a következő terv egy Duna parti séta lett. Zalán nagyon nyugtalanul aludt, sokszor felsírt. Nagyon megviselte a nap. 🙁 A nap jó fordulata viszont az volt, hogy találkoztunk Zalán egyik kis sorstársával, aki már nagy. Próbálunk belőle erőt meríteni és reméljük eljön az az idő, hogy Zalán is ilyen kis szélvészként fog végigsöpörni a kórházon, mint Molitórisz Danika. 🙂
Hétfőn pedig újabb műtét vár Zalánra. 🙁