3 nap van már csak a 3 éves évfordulóig és Zalán velünk van! 🙂 És jól van! 🙂 Azt mondják, ez a szörny kezelés nélkül 2 éven belül halált okoz. De mi küzdünk ellene! És hiszem, hogy le is fogjuk győzni!

Persze ez a küzdelem nem könnyű, van mikor nagyon nehéz. Ilyenkor próbálunk a szép napokból építkezni és a gyerekekből erőt gyűjteni. Milyen jó, hogy ők vannak!

Zalán egész napos csicsergése már annyira megszokott, általános és imádnivaló, hogy nélküle már soha nem lenne teljes az életünk. Imádom ahogy reggel hozzámbújik és ahogy este a karjaimban alszik el. Annyira lehet szeretni!

3 éve ilyenkor már sejtettem, hogy baj van, mint anya éreztem, hogy valami nem olyan, mint a többi gyereknél. A google gyorsan kidobta a lehetséges találatokat a “kifelé kancsalítás” keresőszavakra és a retinoblastómához érve elkezdett az egész lelkem tiltakozni. Tagadni a láthatót. Kezdett bennem körvonalazódni a válasz az utóbbi napok furcsaságaira. Mikor azt hittem, Zalán szellemekre mosolyog a vállam felett… De nem! Csak egyszerűen már nem látott! De tagadtam és próbáltam elhessegetni, szőnyeg alá söpörni a problémát, hiszen amiről nem veszünk tudomást, az nincs is! Felfogtam, hogy ez akár Zalán életébe is kerülhet, azonban akkor 3 hónapos volt! Nem hittem el, hogy velünk ilyen történhet! Mennyire távolinak tűnnek már ezek az emlékek! Mennyire messze vannak tőlünk már azok az emberek, akik akkor közel voltak! 🙁 Hogy hiányoznak-e? Igen! Van aki igen!

Tegnap beszélgettem egy ismerőssel és valahogy szóba került ez a blog is. Bevallom, sokszor én is visszaolvasom mit írtam le az első napokban, hetekben, évben… Annyi minden történt azóta! Sok olyan van, amire bár emlékezni nem feltétlenül szeretnék, mégis megtörtént. Sokszor felmerült már bennem a blog lezárása, hiszen amiért létrejött nem igazán váltja be a hozzá fűzött reményeket. Azonban sokszor gondolom úgy, sőt, mostanában egyre többször, hogy ha Zalán egyszer felnő és megtanul olvasni, megismerhesse a saját történetét. Kikozmetikázatlanul, úgy, ahogy történt. 

Volt olyan is, aki ajánlotta, hogy ki kellene adni a történetet nyomtatott formában is, de végül is ebből nem lett semmi. 🙂 Lehet nem is baj! Ez Zalán igaz története, az élete! Róla írom és neki! 

Minden vágyam az, hogy ha ő felnő és netán gyerekei lesznek, tudja min kell átmennie ha nem gondolkodik előre. Mert sajnos ő tovább örökítheti ezt a rettenetes betegséget! Érdekes, hogy 4 gyerekünk van és őt másképp kell nevelünk. Ő az, akinek mindent meg szeretnénk adni és tőle kell majd az élet legnagyobb kincsét, a természetes úton fogant gyermek örömét elvenni. Teher? Nagyon nagy! Kárpótolni nem is tudjuk a sok szenvedésért. És igen, ezt mi hibáztuk el! Óriási ez a teher!