Attól, hogy eltelt egy éjszaka, nem lett könnyebb. Annyira kábán keltem és olyan hirtelen, egyből ébredés után hasított belém a valóság, hogy majd szétszakadt a szívem a fájdalomtól.

Egyre csak a kérdések kattognak bennem. Miért? Már megint miért? Nem szenvedett még Zalán eleget? Miért nem lehet most rögtön tenni valamit, amíg az a dög pici. Nem akarok úgy járni, mint év elején, mikor a daganat nem látszott, de már szórta az áttéteket az üvegtestbe. Miért kell megvárni, míg újra nő? Miért csak 2 kemót kapott akkor júliusban és miért nem kapta meg a maradék egyet, talán akkor elhalt volna ez a gonosz manó! Miért  volt elsődleges 3 hete még a maradék egy kemó, majd műtét, majd Svájc, ha most a kemó és a műtét azóba se jöhet, ahogy Svájc sem. 3 hete még arról volt szó, hogy a daganat helyzete miatt szóba se jöhet a plakk és a combarériás kemó, most meg azok lettek az elsődlegesek? Mi változott ekkorát? Miért? Telefonon keresztül egy lényegében negatív MRI leletet hallottam, némi pozitív felhanggal. Miért annyira lehangoló és lélekölő az, hogy leírva, feketén-fehéren ott van, hogy hahó, bármit tettetek ellenem, itt vagyok és folytatom… Miért? Miért?

Apa reggel jött haza a szolgálatból, de egyszerűen inkább elzavart vásárolni arra hivatkozva, hogy üres a hűtő, semmi sincs otthon, csak menjek, mert nem lehet bírni. Se a helyzetet, se egymást, se a hangulatot, se a betegséget, se ezt az életet.

Mikor kikanyarodtam a 82-re és előttem egy traktor, a szemközti sávban pedig egy kamion jött… És megfordult a fejemben, hogy olyan nagyon könnyű lenne! Annyira! De nem tehettem meg, Jázmin mellettem ült! Vele ezt nem tehettem meg!

Szerencsére a telefonjába mélyedt szinte egész úton és észre se vette, hogy végigsírtam az utat. Közben pedig fohászkodtam Attilához, hogy segítsen a kis barátján, ahogy ő hívta, onnan fentről… De azt gondolom, ha ezek az imák és fohászok segítenének, Zalán már rég gyógyult lenne.

Elmentem vásárolni. De nem tudtam mit vegyek. És nem akartam venni semmit. Mert amit elköltök, hiányozni fog Zalán útjából, gyógyszeréből, mindenhonnan. Nagyon éles határvonalat kell húzni a költekezésben, mert egyszerűen nem tudjuk kigazdálkodni az újabb, immáron nagy valószínűség szerint távolabbi utazásokat, a több éjszakás szállásokat és mindent, ami vele jár.

Tegnap, mikor Zalán azt mondta, hogy szeretné itthon tölteni a karácsonyt, elfacsarodott a szívem. És ma megkaptam Jázmin karácsonyi, Jézuskának írt levelét. Kérlek, ne a listát nézzétek, hanem az utolsó sorokat!

Természetesen Zaláné is megvan, de higgyétek el nekem, ha ki is tenném se jutnátok vele messzire.

Most viszont le kell ülnöm vasalni, mert muszáj, bár lelkileg… Nem vagyok rá képes. Éjjel pedig megpróbálom annyira összeszedni magam, hogy tudjak készíteni egy-két adventi díszt, hátha beesik abból is egy kevés. Tudom, hogy Jázmin segíteni fog ebben (is). Ugye ti is segítetek majd? Ha csak megosztjátok majd, az is sokat jelent!