A mai naptól nagyon féltem és tényleg nagyon nehéz is volt.

Hajnali 5-kor etethettem meg utoljára törőikét. Utána várakoztunk, mert nem tudtuk hova és mikor kell mennünk. Aztán 9 órakor elküldtek EKG-re, majd onnan szívultrahangra. Szerencsére minden rendben volt ott belül. A történethez hozzátartozik, hogy áramszünet volt a kórházban és csak egy aggregátor működött, így nagyon lassan ment minden. Mire végeztünk mindennel, mehettünk az MRI-re, ami érdekes volt. A vizsgálat nem ebben a kórházban volt, hanem a Bocskai utcában és itt betegszállítás nincs!!! Vagy áttolom babakocsiban a 40 fokban vagy szerzek fuvart. Mi az utóbbit választottuk. Az MRI-re nem kellett sokat várnunk szerencsére, rövidesen el is vitték tőlünk törpikét altatni. Ahhoz képest, hogy 25-30 percről volt szó, majdnem 3/4 óra is eltelt, mire teljesen kábán visszakaptuk. Nagyon rossz volt látni az elesettségét. Még kicsit, várnunk kellett, aztán jöhettünk vissza a kórházba. De még mindig nem ehettünk, ugyanis még csak megmondani sem tudták mikor kerülhet sor a vénapreparációs műtétre. Infúzióra kötötték, nehogy kiszáradjon, hiszen addigra már 8 órája nem evett. 🙁 Nagyon nyűgös volt, sírdogált szegényem. 1/2-kor jöttek érte a műtőből. A műtőig még elkísérhettük, de ott át kellett adnunk. Talán ez volt a legnehezebb az egészben. Idegen emberekre bízni a kis életét. Párom megint elsírta magát és engem is fojtogatott a sírás, de nekem erősnek kell maradnom!
Több, mint 2 óra telt el, mire visszahozták kábán, nyakig narancssárgán a fertőtlenítőtől. Az egész pocikája össze lett ragasztgatva. Azt se tudtam, hogy vegyem fel, megfogni se mertem, nehogy fájdalmat okozzak neki!
A délután folyamán aztán szinte csak aludt. Megviselte a napi kétszeri altatás. Közben apa hazament, hiszen várta a 3 másik gyerek és elfogadható állapotba kell hozni a lakást is, mire hazamehetünk. A falakat újravakolni, festeni, mellékhelyiséget alkalmassá tenni és még sok-sok mindent. A nap további része már eseménytelenül telt. 🙂 Bízunk benne, hogy a kemoterápia sem fogja túlságosan megviselni és akkor kapunk 1 hét szabadságot. 🙂
Nehéz volt ez a nap szegénynek főleg úgy, hogy 12 órán keresztül nem ehetett. De szerencsére túl vagyunk rajta. Most már csak előre vezet az út!