Pintér László Zalán

Tudom, adós vagyok még a keddi nap beszámolójával. Több okból sem írtam még meg. Egyrészt egy kicsit el kellett helyeznem magamban a dolgokat, mert egy nem várt dologgal találkoztunk ismét. Másrészt ismét határidős a munka, hétfőig le kell adnom és ebben a sulikezdős, szülői értekezletes, ovis megbeszéléses, jaj még ez sincs meg rohanásban nehezen osztom be az időmet. Vagyis inkább azt mondom, nehéz, mert semmire sincs időm. A keddi nap nagyjából ugyanúgy zajlott addig, míg Pestre nem értünk. Csodák csodájára…

Read More Read More

Némi elégtétellel tölt el, hogy egyre több beteg gyereket nevelő család igyekszik kitörni a szürkeségből és hozzánk hasonlóan igyekszik élményeket szerezni a betegséggel küzdő gyerekeknek! Természetesen ehhez sokminden kell. Kamion, motor, hajózás, állatkert, tűzoltó, stb. Én személy szerint mindenkinek köszönöm, aki csak egy mosolyt is csal ezeknek a gyerekeknek és Zalánnak az arcára. Én törötlenül hiszek abban, hogy gyógyulni mosolyogva sokkal könnyebb és ha a rossz élményeket feledtetni nem is lehet, de talán lehet kicsit ellensúlyozni a sok jóval. Lásd…

Read More Read More

Az elmúlt napokhoz képest hatalmas javulás állt be mindannyiunk hangulatában. Igen, vannak még problémáink, de hiszek abban, hogy szép lassan minden megoldódik. Most elsősorban az iskolakezdésre koncentrálunk, de leginkább már csak a ruhákra. Ahogy más gyerekek is, a mieink is nőnek időről időre és valahogy az a fránya ruha nem akar nyúlni velük együtt. Zalán is nagyott nőtt, rövid az összes nadrág, majdnem top lett a pólókból. 😀 Ez Jázminra hatványozottan igaz. Tavaly 152-es ruhával kezdtül a tavalyi tanévet, idén…

Read More Read More

Nem tudom megfogalmazni, hogy milyen volt az elmúlt 8 nap. Az, hogy őrületes vagy iszonyatos talán csak féligmeddig írja le. Folyamatosan a remény és kétségbeesés közötti út teljes palettáját éltük végig. Leírni se tudom. A folyamatos rettegés, a már-már elfogadás, hiszen ha ez kell, ezt csináltuk volna végig, aztán a remény, hogy talán mégse kell és újra előről az egész, hiszen a doktornő nem riogatott volna feleslegesen. Némi remény, öröm, talán kicsi megkönnyebbülés, mikor az előző MRI leleten felfedeztük, hogy…

Read More Read More

Hogy egy maratoni hosszúságú MRI-s nap után milyen gyomorgörccsel ébredni, azt hiszem nem sokan tudják. De ez így a helyes! Hogy milyen tudni, sejteni, érezni, hogy ezekben a percekben és órákban döntenek egy ember felett, aki a gyereked, akiért mindennél jobban aggódsz. Már csak azért is, mert egy egész család, sőt, kettő család jövője is függ attól a pár szótól. Halmozza a kontrasztanyagot vagy nem… Valószínűleg a fáradtságtól, de ennek ellenére nyugodtan telt az éjszaka. Zalán gyorsan kidőlt, ami nem…

Read More Read More

Még fel se ébredtem, de már éreztem azt a különös szorító érzést a gyomorszáj tájékán. Tudom, hogy az elmúlt 5 év legkeményebb napja vár ránk és nagyon hosszú lesz ez az “1 nap”, míg meg nem tudjuk az MRI eredményét. Nem, csalódni biztos nem fogunk, hiszen már nem reménykedünk. Valahogy feladtuk, elszállt, elengedtük. Ahogy a közeljövőre szánt terveket is, Zalán álmait is. Lehet, ez holnap változni fog, ezzel is tisztában vagyunk. De ahogy apa mondta mindig, amilyen a mi szerencsénk……

Read More Read More

2 napunk maradt. De meddig? Újabb ítélet lesz? Vagy boldogság? Miben bízzunk? Lehetetlen egyikben sem, illetve lehetetlen mindkét gondolatot távolt tartani magunktól. Hatalmas a feszültség és ezt a gyerekek is érzik. Hiába megy úgy a nap, ahogy eddig. Valami mégis megváltozott. Mintha szürke ködként szállt volna körénk a feszültség és a félelem. Olyan, amit mindenki lát vagy csak érez, de senki se meri kimondani. Senki se meri megkérdezni, hogy mi lesz ha…? Hogy mi lesz? Mi se tudjuk! Hogy hogyan…

Read More Read More

Rengeteg csatát megnyertünk. Az összes daganat ellen! Csak ez az egy tart ki makacsul. Most már több, mint 1, de lehet, hogy 2 éve is, hogy ezzel harcolunk. Nem adja magát, újra és újra valami történik. A rengeteg fagyasztás és a helyileg adott kemó ellenére még mindig zajlik benne valami. Pedig már annyiszor elhittük, hogy legyőztük és már csak várnunk kell a gyógyulásra. Mindig hittünk. Mindig elhittük. Terveztünk, álmodtunk, együtt álmodtuk Zalán álmait. Néha talán azt is elhittük, hogy ezek…

Read More Read More

Ez a 3. nap a kotroll óta. Valahogy nem megy megnyugodni és sokszor kényszerítenem kell magam, hogy ne üvöltsek, hanem próbâljak meg mindenkihez emberi hangon szólni. Most különösen nehéz nyugalmat sugározni, mikor az egész belsőm szó szerint remeg. Kínkeservesen telnek a napok az MRI-ig, bár nem is tudom, leginkább azt kívánok, bárcsak soha ne jönne el az a nap, bárcsak soha ne kellene szembenéznünk ezzel. Olyan hülye gondolatok keringenek az agyamban, hogy bár Zalánt készültünk fodrászhoz vinni, mert már nagyon…

Read More Read More

Hogy hogy vagyok, azt nem tudom meghatározni. A remény és kétségbeesés között valahogy félúton, rettentő idegesen. Zalán elvan, egyelőre semmit sem mondtunk neki. Nagyon reménykedünk abban, hogy kedden egy icikepicike legkisebb kontrasztanyag halmozódás sem lesz. Csak erre tudok gondolni, csak ebben tudok bízni, ez minden reményünk. Ha nem így lesz? Bele se merek gondolni! Ismét átalakul az életünk, karaténokra oszlik majd a lakás, Zalán kedvenc kis állatainak új, legalább ideiglenes gazdikat kell keresni. Újra visszatér a rémálom. A heti, vagy…

Read More Read More