Egész reggel azon gondolkodtam, miért olyan nevezetes nekem ez a nap! Sajnos csak sokára jöttem rá. Ma van 7 éve, hogy a nővérem meghalt. 🙁 Olyan gyomorgörccsel ébredtem reggel, hogy nem tudtam annyira kába lenni, hogy ne tudjam, utazunk. Kávé nélkül, gyors öltözés, mert bizony itt nincs egyből meleg és nem akartunk bajlódni a begyújtással. Gyorsan fel is értünk, nagy dugó se volt, de persze parkoló sem. 🙁 Csak a tilosban sikerült megállnom, így miután apát és Zalánt letettem a…
Írni akartam beszámolót a mai napról, aztán meggondoltam magam. Egyesek már sportot űznek abból, hogy az érzéseinket meghazudtolják, a szavainkat kiforgassák és a megfelelő helyeken a kételkedés csíráit elvessék. Mostantól a nyilvános beszámolók megszűnnek, a blog további sorsáról (lezárás, priváttá tétel) később döntünk.
Nem tűntünk el, csak igyekszünk gyógyulni, hogy mielőbb pótolhassuk a múlt héten maradt szemészetet. Kicsit csillapodtak bennünk az indulatok, sajnos a félelmek maradtak, de ezt már általánosnak mondhatom, annyira része az életünknek. Zalán még kicsit náthás és kicsit köhög is, mégis nagyon igyekszünk, hogy altatható állapotba kerüljön péntekre. Bízunk az orvosainkban, mert muszáj. Ez éltet 4 éve! Megmondom őszintén, kicsit belefáradtam az egészbe, a blogírásba, a folyamatos gondolkodásba, a megfelelni akarásba. Kacérkodok a gondolattal, hogy egy időre átadom apának a…
Kicsit bajban vagyok. Holnap utaznánk, ha szükséges, a műtétet is egyből letudnánk. De… Zalán éjjel sokat sírt és panaszkodott, hogy fáj a torka. Hajnalban adtam neki gyógyszert, majd reménykedtem, hogy talán csak kiszáradt a torka. Gyors stratégiai megbeszélésre felhívtam a doktornénit, hogy akkor most mi legyen. Abban maradtunk, hogy ha nem romlik Zalán állapota, tehát marad szimplán a torokfájás, akkor elindulhatunk, azonban ha köhögni vagy náthásodni kezd, akkor sajnos halasztanunk kell. Aki netán ismeri a doktornéninket, az tudja, hogy olyan…
Napok óta csak esik. 🙁 Kimenni se tudunk, Zalán se találja fel magát. Igaz, bent is van elég tennivaló, mégis… Annyira sok a lehetőség a rossz gondolatokra. Összeugrik a gyomrom, ha arra gondolok, hogy már csak ma és holnap vagyunk itthon. Ha belegondolok, hogy pénteken ilyenkor már kb. túlleszünk a szemcseppeken és újra az ítéletet fogjuk várni… Úgy, hogy tudjuk, nagy eséllyel rosszat fogunk hallani. Pedig mit nem adnánk azért a 3 szóért; minden rendben van! Milyen felszabadultan menekülnénk onnan….
Összeugrik a gyomrom, amint a péntekre gondolok. Hogy miért, mikor már 38-szor végigcsináltuk? Mert sajnos egyre rosszabb. Zalán már nagy, mindent ért és emlékei vannak. Meglepő, de a mai napig fel tudja idézni, hogy ő nem akart a műtőbe menni. Pedig emlékszem olyan időkre, mikor azért sírt keservesen, hogy bemehessen oda aludni. 🙁 Már fél. És vele együtt én is. Ha ismét műtét lesz, fájdalmai lesznek. Áprilisban nagyon csúnyán be is vérzett a szeme, de ez csak esztétikai probléma. Azonban…
Mióta Zalán beteg, azóta tudom, az éjszakák nem barátok. Az emberre rászakadnak a gondolatok, amik ilyenkor sokkal élesebbek, sokkal jobban fájnak. Pont azért, mert nincs menekvés, muszáj szembenézni velük. Sikerült olyan filmet megnéznem az este, ami csak tovább erősítette bennem a kitörni készülő rossz érzést. Nem volt jó választás. Most , hogy vége lett , azon gondolkodtam, azt hittem már nem emlékszem az azelőtti életünkre. Dehogynem! Emlékszem, hogy családi program volt a híradó,majd fürdés után a Barátok közt. Talán azóta…
Azt hiszem sokan várjátok rólunk a híreket. 🙂 Túl vagyunk néhány húzós napon Zalánnal. Fogalmam sincs, hogy a frontot érezte, esetleg mást, de nem volt vele egyszerű. Sokat sírt leginkább délelőtt és este és ilyenkor tulajdonképpen vígasztalhatatlan volt. Sokszor került szóba az utazás, sőt! Minden reggel úgy kel, hogy ugye megyünk már. Sajnos még nem. 🙁 Még egy kicsit várni kell. Elő se merem hozni neki, hogy jövő héten pénteken lehetséges, hogy újra a műtőbe kell mennie. De hát annyira…
Zalánnak tegnap rém rossz napja volt és estére már aggódni kezdtem érte. Aztán mikor elaludt, megnyugodtam. Semmivel sem telnek másképp a napok, mint eddig. A gyerekek reggeli iskolába indítása egy tortúra. Az útlevelek intézése egy külön show, ráadásul apa megint dolgozik minden nap és persze mindenhez ketten kellünk. Zalán türelmetlen, ő már most indulna a delfinekhez és elég nehéz vele megértetni, hogy türelem, még nem indulhatunk. De annyira szeretné már látni a delfineket! Érdekes így élni az életünket, ugyanolyan átlagosan,…
Ismét rémes éjszakánk volt, Zalán folyamatosan forgolódott, rémeket álmodott, sírt. Még sajnos most is. 🙁 Ma már össze kell kapnom magam, mert az elmúlt egy hét zajló eseményei miatt nem sok mindent csináltam itthon és a munkámmal is rémesen el vagyok maradva. 🙁 Nem sok időnk maradt, jövő hét pénteken ismét utazunk. 🙁 Megmondom őszintén, nagyon szeretném ha a sok ima nem pusztába kiáltott szó lenne, hanem tényleg történne valami és 22-én nem lenne műtét. Ezzel kapcsolatban érdekes kettősség kavarog…