A mai napunk ismét a kitartásról szólt. Kezdtek jelentkezni a kemoterápia mellékhatásai. Zalán egész délelőtt nagyon rosszul volt, folyamatosan öklendezett, hiába kapott 8 óránként hányáscsillapító kúpot. Nagyon rossz volt ezt látni, átélni úgy, hogy segíteni nem tudtam rajta, még akkor is, ha tudtam, ebben a pillanatban ez az egy lehetőség van az életének megmentésére. Egész délelőtt csak gondolkodtam, mennyire fog még romlani az állapota, ha bekötik az utolsó kemoterápiás szert is. Szegényem folyamatosan émelygett én pedig tehetetlenül néztem ahogy cseppenként szivárog bele a méreg, amit cisplatine-nak hívnak és megmentheti az életét. De én csak méregként tudtam rá gondolni. Szerencsére gyorsan lefolyt és már csak a hidrálás maradt. Folyamatosan fogtam és ringattam, altattam, hátha alvás közben nem érzi annyira rosszul magát, de még így is sokat öklendezett, még álmában is. De ahogy a hidrálás is lement, kezdett jobban lenni. Felébredt, mosolygott, gagyogott. Néha még látszott rajta, hogy valami nem teljesen jó, de már nem volt olyan rosszul. Így valamennyire nyugodtabban tudtam belevetni magam a holnapi hazafele tartó utunk megszervezésébe. A piros autó (daganatos gyermekekért alapítvány autója) foglalt lesz, Budapesten és Győrben sem lesz nélkülözhető mentő, így a szállítást átadták betegszállítónak. Ez szép és jó lenne, csakhogy a betegszállító csak valamikor délután tudna értünk jönni, viszont a kórház meg nem tudja tartani a helyünket 10 óránál tovább, mert jön egy lázas gyerek. Így szegény páromnak sikerült végül egy bajtársát megkérnie, aki eljön értünk. Tömeg közlekedni a kemoterápia alatt sajnos nem lehet. De az a lényeg, hogy sikerült. Nem bántuk, hogy nem mehettünk ma haza, mert az eredeti tervek szerint így lett volna, mert legalább otthon olyan állapotba került a lakás, amibe nyugodtabban lehet vinni manókát. A falak az alsó szinten új festést kaptak, ezzel egyelőre eltűntek a penészfoltok és a fürdőszoba borítása az eddigi penészes linóleum helyett járólapra változott Mindez 2 nap alatt és rengeteg segítséggel jöhetett létre, amit ezúton is köszönök!
És akkor este jött a napi jó hír, a svájci Francis Munier professzor hajlandó fogadni és kezelni Zalánt. 🙂 Most már tényleg sok-sok segítségre lesz szükségünk, hogy ez megvalósulhasson, de úgy érzem, már egy lépéssel közelebb vagyunk a célhoz. 🙂