2014.02.26.

2014.02.26.

(és egy kis kiegészítés az elmúlt 2 naphoz)

 

1909173_787730617923158_1200216080_oItthon vagyunk végre. A saját ágyunkban aludtunk még úgy is jól, hogy Zalán nagyon beteg. Patakokban folyik a kis nózija, hörög, fuldokolva köhög, hány. 🙁 De küzdünk, nem adjuk fel! A világért sem! Az elmúlt 2 napot összesen 2 óra alvással éltem túl, ami miatt sok érdekes és főleg lényeges dolog kimaradt az előző összefoglalókból. Most megpróbálom pótolni!
A Facebook-on elég komoly vita alakult ki arról, hogy Zalánnál a gégegörcsöt mi okozhatta. Egyik ember szerint orvosi műhiba, másik szerint nem. Az én véleményem az (főleg miután bővebben utánaolvastam, kérdeztem különböző szakemberektől), hogy ez sajnos egy ritkán előforduló, de életveszélyes altatási komplikáció. Erről senki nem tehet! Az altatóorvos sem!!! Ez a doktorbácsi nem most altatta először Zalánt, ismerte a gyereket! Olyannyira, hogy Zalán ha csak meglátja, már röpül át a karjaiba. 🙂 Igazából hálának kell lennünk neki, hogy felismerte a vészhelyzetet és minden szövődmény nélkül tudta elhárítani a komplikációt. Végtelenül hálásak vagyunk neki ezért, hiszen ha ő akkor hibázik, Zalán most nem aludna itt a karomban. 🙁
Aztán a sokk után hétfő délután látogatást tettek nálunk a Segítséggel Jó Szívvel Közhasznú Alapítvány képviselői. nem tudtunk akkor eléggé hálásak lenni nekik. Zalán kapott tőlük pelust, ruhácskát, bébiételt, gyümölcsöt, játékot és sok minden mást is. Nagyon örültünk neki, hiszen nem úgy készültünk, hogy ott kell maradnunk a kórházban, így igazán jól jött a segítség! Ezenkívül két tüneményes embert ismertünk meg, akik felajánlották, hogy akármi van, segítségre van szükségünk, még éjjel is hívjuk őket nyugodtan! 🙂 Jó érzés, hogy van kire számítani a bajban!
Kedden történt aztán az elmúlt lassan 7 hónap legjobb, leglélekemelőbb momentuma! Zalán betegsége ellenére most először csillant fel úgy igazából a fény az alagútban, jelezve hogy az irány jó!
A szemklinikai zárójelentésen felfedeztük, hogy Zalán eddig teljesen vaknak hitt jobb szemecskéje reagál a fényre! :)))) A doktornő pedig autogrammot kért a genetikai vizsgálat elindításához. 🙂 Ez azért jó, mert a genetikai vizsgálatot már csak akkor kezdeményezik, mikor már nem várható a szem eltávolítása. A doktornéni mondta is, hogy ő úgy gondolja, komolyabb műtétre nem lesz szükség, maradnak ezek a kezelések! Tehát van remény egy kis látásra a jobb szemen és várhatóan nem kell eltávolítani a szemecskéjét! 🙂 Nem érdekel meddig tart, túl leszünk rajta! Egyre biztosabb vagyok benne! 🙂
Köszönöm akik velünk tartanak az úton, biztatnak, támogatnak, nem hagynak magunkra! Sokat jelet nekünk!

7 thoughts on “2014.02.26.

  1. Nagyon, nagyon örülök !!! Szivem is “repes”, mintha vki régen làtott jó ismerôst köszÔnthetnék ! Remény!!! csak igy tovàbb !

  2. Drága Kedves Család!
    Talán ez a legjobb megszólítás,hisz mindenki számára nagy megpróbáltatás,de Jézussal győztesek lehetünk! Nagy öröm Számomra,hogy jó eredményeket is lehet hallani,dicsőség az Úrnak érte ! Szerintem sem kell az orvost. Hibáztatni inkább örüljünk,hogy Zalán otthon lehet a családban. Ez csoda!!!:D
    További jó híreket várom,és nem adjuk fel!
    Zalánkának teljes gyógyulásaát imádkozva várva! Jó,nyugodt éjszakát kívánok!

  3. Halála az Istennek! Mindennap gondolok erre a csöpp fiúra mi lehet vellem! Remélem minden sikerülni fog! Nagyon szurkolok érte Ennek nagyon Örülök!!!

  4. Nagyon szurkolunk! Mi ugyan csak a kupakokat gyűjtjük… A nagyobbik fiam, aki 4 éves múlt mindig figyelmeztet: “Anyuci ezt a kupakot félrerakjuk Zalánkának, hogy meggyógyuljon, ugye?”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizenhat + tizenkettő =