Rosszul kezdődött a nap.  Apa éjszakás volt,  lányok nem tudtak aludni,  fél éjjel mesét néztünk. Hajnal felé rosszat álmodtam és mikor felébredtem,  alig vártam,  hogy reggel legyen.  Vártam is és mégsem,  hiszen tudtam,  újra menni kell!
Zalán is nyűgösen ébredt és szinte semmi sem úgy történt,  ahogy máskor szokott.  Reggel még meg kellett vívnom egy csatát a helyi Klik vezetőjével,  hogy engedélyezze,  hogy a gyerekeknek ne kelljen napköziben maradni és mivel András egy faluval arrébb jár,  oldják meg a hazautazást is,  hiszen Zalán élete múlhat a közösségben összeszedett fertőzések hazacipelésén.  És minden egyes perccel tovább nő az esélye egy fertőzésnek…  De talán nyitott fülekre találtam!  Kiderül!  Ha nem engedélyezik,  kénytelen leszek kivenni a gyerekeket az iskolából és magámtanulók lesznek!
Feszültséggel telten telt el a délelőtt és fél órával a tervezett indulás előtt még nem volt kész a csomagunk.  Kapkodtunk,  idegeskedtem. A nagy kapkodásban el sem tudtam búcsúzni a gyerekektől, ami nagyon fáj!  Ráadásul pont indulás előtt tört el Jázminka mp3 lejátszója,  amitől nagyon kiborult.  Csak úgy nyugodott meg,  hogy megígértem neki,  mikor megyünk haza viszünk neki egyet.  De hogy honnan akasztok le egyet neki…  Ezt nem tudom.  🙁
5 hete féltem,  hogy eljön ez a nap!  És eljött!  🙁 Nincs mese,  menni kellett!  Indulás után el is sírtam magam.  A búcsú hiánya szorította a szívem,  ráadásul közvetlenül indulás előtt még rá is kiabáltam Andrásra.  És lehetőségem sem volt tőle bocsánatot kérni,  mert lemenekült a mamához.  🙁 Mikor elindultunk,  akkor tudtam tőle csak sms-ben bocsánatot kérni.
15 óra volt,  mire Budapestre értünk.  Zalán az úton összesen csak fél órát aludt és otthon nem is nagyon evett indulás előtt. Mivel még jópár dolog hiányzik az iskolakezdéshez,  a maradék holmi beszerzésére indultunk.  Többé kevésbé sikerrel is jártunk. Közben jobb híján bekaptunk egy hamburgert is.  Zalán csak úgy falta. Szegény nagyon éhes volt!  Visszaérveég hancúroztunk vele kicsit,  de nagyon fáradt volt.  Jött az elmaradhatatlan szendvics,  fürdés, fekvés.  De még ez se ment egyszerűen. Elaludt,  majd felébredt többször is és sírt. Mintha tudná mi vár rá holnap!  Én is nagyon félek!  Imádkozom,  hogy minden rendben legyen és remélem,  holnap már boldogan írhatom,  hogy túl vagyunk rajta! 
Tervek szerint szerdán reggel indulnánk haza.  A hazafelé utat még nem tudtuk megoldani,  keressük a megoldást.  Ha valaki tudna segíteni,  szívesen fogadnánk!
Nagyon szépen kérek mindenkit,  holnap szorítson nekünk!  Ennek a tündéri kismanónak meg kell gyógyulnia!