Végre kitört nálunk a várva várt őszi szünet! Nem csak a gyerekek,  mi is örülünk neki több okból. A legjobban azért,  mert legalább erre a pár napra csökken a közösségből behozott fertőzés veszélye. Ez főleg most fontos, hogy 1 hét múlva újra műtét vár Zalánra.
Másrészt örülünk azért is,  mert itthon vannak a gyerekek. Hiszen hol is lehetnének jobb helyen?  És egy kis ideig nincs lecke írás,  készülés,  táska pakolás. 🙂 No és ugye költségtakarékossági okból is jobb, ha itthon vannak,  főleg így,  hónap végén. Nem kell azon gondolkodni,  miből veszünk tízórait.  🙂  Nem kell azon idegeskedni, hogy mit vesznek fel a hideg ellen… Egyszóval minden szempontból jobb ez így.
Sajnos a hideg idő beköszöntött,  pedig nagyon várhatott volna még. 🙁 Nem hiányzott,  mert így egy sor megoldandó probléma várna sürgős elintézésre,  de bizonyos okok miatt erre most nincs lehetőségünk. Egyszerűen a rangsorban most Zalán utaztatása az első! Így most hiába akarjuk,  nem tudjuk megcsináltatni a szobánkban a konvektort. Így viszont elég hűvös van! De nem gond, jól betakarózunk.  🙂  Zalánnak szoktam mondani,  összebújunk,  mint a kismalacok és melegítjük egymást.  <3
Ugyanemiatt nincs fűtés a fürdőszobában,  ami azért kicsit kényelmetlen. Mivel Zalán már kinőtte a babakádat,  kénytelenek vagyunk a nagy kádban fürdetni. Nagyon élvezi,  hiszen a kiskádhoz képest óriási helye van lubickolni amit leleményesen ki is használ.  🙂  Sajnos így viszont sietni kell a fürdéssel,  nehogy megfázzon.  Persze a kályhába befűtünk,  de annyira nagyon nem merünk tüzelni,  hiszen már írtam talán augusztusban, hogy a kályhánk is szétesőben van. Ha az is felmondja a szolgálatot…
Ennek ellenére próbálunk csak a jóra és a jövőre koncentrálni. 🙂  A napokban pl. sokat beszélgettünk apával,  vajon milyen lesz Zalán, ha már ovis lesz. Vajon szeret majd járni,  vagy minden reggel sírva megy majd az oviba?  Milyen tanuló lesz?  Szeretni fogja-e a focit?  Apa nagyon bízik benne, nagy jövőt jósol neki.  😀 De hát ilyen egy apa!  🙂
Sokszor eszembe jut mostanában, hogy vajon milyen lenne az életünk,  ha Zalán nem lenne beteg. Annyi mindent terveztünk. Az biztos, hogy már visszamentem volna dolgozni, ahogy eredetileg terveztük. Talán már egyenesbe jöttünk volna. De semmit sem bánok,  hiszen van ez a csöpp kis ember, aki egy szem puszijával feledtet minden rosszat!  Ez az,  ami sokszor megadja a löketet a nehézségek leküzdéséhez. Ő nekünk a motiváció, hiszen minden pillanatban látjuk,  hogy érte küzdünk. És érte semmilyen áldozat nem drága!  <3