2014.10.27.

2014.10.27.

bohócHát eljött ez az idő is.

Miközben lassan már készülődünk a pénteki műtétre keressük a lehetőségeket problémáink megoldására! Ezért itt szeretném bejelenteni, hogy Zalán Facebook oldala nemsokára átalakul. A mostani profil megmarad csak és kizárólag a frissített beszámolók helyének és hamarosan létrejön egy új oldal, ahol csak és kizárólag a licites, illetve felajánlott dolgok lesznek. Nemsokára kiválogatom a gyerekek játékait is és az eddig odaadományozott dolgokat feltöltöm valamelyik eladós portálra. Nyugodtan vessetek meg érte vagy terjesszétek akárhol, de sajnos erre kényszerülünk, hogy már etetni tudjuk a gyerekeket. Mert hiába mondanak le a nagyobban pl. a csokiról Zalán gyógyulása érdekében, az ételről ők sem mondhatnak le. Mi pedig nem mondunk le Zalánról!

Szóval mikor egy-egy játékot, ruhát, akármit felteszek eladni, annak a linkjét meg fogom osztani a létrejövő új oldalon és kérlek titeket, legalább megosztással támogassatok!

Elhiszem, hogy nektek is “sok”, hogy mi folyamatosan pénzt “kérünk”, egyesek szerint követelünk. Magyarázkodni nem fogok, mindenki tegye szívére a kezét és döntse el, ő hasonló helyzetben mit tenne!

Nem értem amúgy a kialakult helyzetet, ugyanis én is tudok visszaéléseket, miszerint beteg gyerekek szülei nem arra költötték az adományokat, amire szánták, de azt hiszem mi nem tettünk semmi olyat, amiért rólunk ezt feltételezhetné JOGGAL akárki. Nem adtunk el eddig semmit, amit kaptunk, hanem ha meg is váltunk tőle, vagy valamelyik daganatos alapítvány kapta meg, vagy olyan helyre adtuk INGYEN, ahol tudjuk, hogy szükség van rá. Mi nem csináltattunk úszómedencét, nem vettünk házat, még csak el sem költöztünk nagyobba, szebbe, nem lett autónk, se új ruháink… De mindegy is!

Zalán szerencsére eddig jól van, bár még van 4 kínkeserves nap péntekig és addig még sok minden megtörténhet, főleg úgy, hogy a konvektorunk tönkrement és így az éjszakákat fűtetlen szobában töltjük. De bízunk benne, hogy nem fázik meg a kis ember és el tudunk utazni pénteken!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizenöt − három =