2014.12.24.

2014.12.24.

OLYMPUS DIGITAL CAMERABajban vagyok, hogy is kezdjem ezt a kis beszámolót. 🙂

Nagyon készültünk erre a napra! A gyerekek már 2 napja nem bírtak magukkal, annyira izgultak. Mi pedig a végére már idegekkel nem bírtuk. 🙂 Folyamatosan azt kérdezgették, mit hoz a Jézuska. Még András is, pedig ő már nagy!

Tegnap pedig egyik ámulatból a másikba estünk. Folyamatosan volt nálunk valaki, és sorra kerültek elő a gyerekeknek szánt karácsonyi ajándékok is! Sőt, futár is jött, nem is egy és még Tirolból is kaptunk csomagot! <3

OLYMPUS DIGITAL CAMERAÉs eljött végre a nagy nap! Délelőtt még rendbe raktuk a lakást, hogy méltóképpen ünnepelhessük meg a karácsonyt! Aztán ebéd után Zalánt már András szobájában altattam, hiszen a mi szobánkba beköltözött a kis fenyő, amit szintén tegnap kaptunk! Zalánnak nem nagyon tetszett a dolog, mondogatta is, hogy ő bizony nem alszik, aztán mégiscsak megadta magát és szundított egy órácskát. Közben apa és a többi gyerkőc feldíszítette a fát, majd levonultak az étkezőbe, míg Jézuska a fa alá varázsolta az ajándékokat. Ilyenkor mindig karácsonyi dalokat hallgatunk és a gyerekek úgy hiszik, ilyenkor angyalkák énekelnek a háztetőn. 🙂 És bizony kellettek is a szorgos angyalkezek, hiszen az utolsó pillanatban az ajándékok úgy megsokasodtak, hogy alig fértek a fa alá. 🙂 Azt hiszem, ez több, mint amit valaha is kívánhattunk! Mindenki kapott olyat, amit szeretett volna. Volt Furby, Monopoly, Baba, szerszámkészlet, könyvek…

OLYMPUS DIGITAL CAMERACsak kapkodtuk a fejünket, hol András futott megmutatni egy újabb könyvet, hol Csenge robogott el mellettünk Aranyhajat vagy az új cipőjét lobogtatva. Aztán jött Jázmin a Violettás tolltartójával és a tündérével, Zalán a fúrójával jókora lyukat ütött a falra, még csavart is próbált belecsavarni. 😀 Teljesen úgy csinált mindent, ahogy apától látta. Aztán az új traktort tologatta, szobabiciklire pattant és kipróbált milyen ülni a bilijén is. 😀 Nagyon jó volt látni a boldogságot az arcukon! Ezen a napon most tényleg elfelejtettük a köztünk bujkáló szörnyet és csak egymásra figyeltük! Leginkább csak a gyerekekre! És milyen jó volt rájuk figyelni és látni az örömüket! A pillanat, mikor Zalán meglátta a karácsonyfát és csak annyit mondott, hogy “óóóóó”! Ezt megfizethetetlen! Köszönjük szépen mindenkinek, aki hozzásegített minket ehhez a csodálatos naphoz!

Este még a sokéves hagyományhoz híven feljöttek mamáék vacsorázni és tőlük is megkapták a gyerekek az ajándékokat. Holnap pedig mi megyünk ebédre. 🙂

Sajnos a fényképek nem sikerültek túl jól, de néhányat azért felteszek, a lényeg látszik rajtuk!

Végtelenül hálás vagyok mindenkinek, aki hozzájárult a karácsonyi csodához, ami ma elért minket! <3 Soha nem fogom tudni ezt kellőképpen megköszönni! Mi most nagyon boldogok vagyunk, hiszen a gyerekek mosollyal az arcukon merültek álomba. 🙂

Békés, boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek! <3


One thought on “2014.12.24.

  1. Kedves Pintér család! Kívánok sok-sok ilyen boldog karácsonyt! Négy egészséges gyermekkel éljék a hétköznapjaikat vidáman, szeretetben. Megérdemlik!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

3 × 4 =