2015.01.04.

2015.01.04.

Nagy riadalmat okozott az elmúlt 2 napban, hogy Zalán a jobb lábacskáját fájlalta és sántított is! Nem láttuk, hogy megütötte volna, sem duzzanat, sem bőrpír nem volt látható, csak annyi, hogy nem állt rá a sarkára. Azt hittük, majd alszik egyet és elmúlik. Hát nem múlt el! 🙁 Reggel is sántított tovább. Már az interneten is kutakodtam, mitől lehet és sajnos azt találtam, hogy a retinoblasztóma a csontokba adhat áttétet. Ettől aztán még jobban megijedtünk. Apának is folyton ez járt az eszében.

Ma délelőtt már ott tartottunk, hogy bevisszük a sürgősségire, de gondoltam előbb még felhívom a doktor nénit, hátha tud valami okosat látatlanban. Így szegényt vasárnap 11 órakor sikerült elérnem. Azt hiszem hülyének nézett, hogy hogy gondolhatom, hogy a gyerek a szemétől sántít. Így végiggondolva tényleg nagy marhaság, de azért mégsem! Mindenesetre a doktor néni megnyugtatott, hogy biztos nincs összefüggés a kettő között. Kicsit meg is nyugodtunk és nem sokkal később már Zalán is újra rendesen használta a kis lábát. Valószínűleg tényleg csak meghúzhatta, mikor mi nem láttuk. Mindenesetre nekünk ez elég rémisztő volt és alapvetően rányomta a bélyegét ennek a két napnak a hangulatára.

Hiába lélegezhettünk fel délutánra, most már a holnapi napra kell készülnünk. A család megint két részre szakadt, a lányok már le is mentek a mamához aludni, András pedig már készülődik, ő is mindjárt indul. 🙁 A holnapi nap csak abban fog különbözni a többi úttól, hogy mama is jön velünk erősítésnek. Apa nővére fog vigyázni addig Csengére, a többiek pedig iskolában lesznek. Sajnos holnap újra kezdődik az iskola. Pedig milyen jó volt, hogy itthon voltak mind!

Mi a mai éjszakát már hármasban töltjük apával és Zalánnal és reggel ismét nagyon korán megyünk. Most még egy kicsit korábban is indulunk, hiszen nem mondanak túl jó időt és szeretnénk időben érkezni. Most, hogy fizetőssé vált jónéhány útszakasz, nem tudjuk, hogy Budapesten mennyire lehet majd közlekedni, főleg az Egér úton, amerre mi megyünk. Ha valaki tud róla informálni, kérem írjon!

Elméletileg a szokásos 8 órára kell érkeznünk és már most félek. Érdekes, mert most azért imádkozom, hogy az összes daganat legyen inaktív és ne legyen új daganat vagy kiújulás. Ez egy új helyzet, de talán most még nehezebb, idegtépőbb az egész! Eddig tudtuk, hogy van a daganat és annak hegesednie, kisebbednie kell. Más volt a cél. Most az idegtépő várakozás van csak. Megfoghatatlan, de idegesítő, lelket sanyargató félelem. Az ismeretlentől. Mert mi van, ha a daganat újra aktív? Újra jönnek a kemók? Ugye nem? Zalán már nagyobb, sokkal nehezebben viselné. De ilyen nem lehet! Mindennek rendben kell mennie! Mert ezt akarom!

Holnap ismét nagyon nehéz nap vár ránk és az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy a gyerekek már nincsenek itthon, nem terelik el a rossz gondolatokat. Nagyon rossz ilyenkor nélkülük! 🙁 Ők legalább a szeretetükkel, ragaszkodásukkal elnyomnak minden más érzést. Az embernek egyszerűen nincs ideje a negatív gondolatokra. Ilyenkor viszont… Bárcsak már túl lennénk a holnapi napon! Bárcsak már tudnánk, hogy minden rendben van ezzel a locsifecsi kis emberrel. De erre még várnunk kell! 🙁


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

három × 3 =