Hát, szerintem nagyon jó volt a tegnapi szülinap! Még apa is ezt mondja, pedig ő híres arról, hogy az ilyen “bulikon” nem szokta magát jól érezni. Az utolsó pillanatban sokan visszamondták a részvételt, de így is jó volt. Nem volt nagy, de bensőséges. Köszönöm azoknak, akik eljöttek és megtiszteltek minket, de legfőképp Zalánt a részvételükket. Köszönöm azoknak is, akik visszamondták és nem jöttek el betegen, mert ezzel is Zalánt óvták. És azoknak is köszönöm, akik bár fizikailag nem voltak jelen, de ajándékkal vagy lélekben ott voltak. 🙂 Köszönjük a sok-sok felköszöntést! Reméljük, hogy Zalán egyszer a saját szemével olvashatja majd el a sok-sok kedves szót, köszöntést, amit neki címeztetek! <3

Jót beszélgettük, mindenki kicsit babázott is, amit Zalán nagyon élvezett. Estére jól el is fáradt. Most nem kellett sokáig altatni. Ahogy letettem aludni, már csukta is le a kis szemeit. Tőlünk sajnos nem telt nagy ajándékra, hiszen csak egy homokozóra futotta, de kapott tőletek hatalmas ajándékokat és főleg sok-sok szeretetet, ami azt hiszem, most a legfontosabb neki! És kapott a többi gyerkőc is. Jó szót, kedvességet. Nem bántást! 🙂 Velünk voltatok, ki testben, ki lélekben, de együtt voltunk, szeretetben. Szeretném, ha ez a szeretet kísérne mindig az utunkon.

Igaz, a szülinap végére érkezett rossz hír is, amit akkor annyira nem is gondoltam át. Inkább most reggel. Estefelé befutott apa “főnöke”, aki elmondta, mekkora fejetlenség van a cégnél. Mivel a megye nyugati felén becsődölt a betegszállítás és az ÁNTSZ az OMSZ-t kötelezte szolgáltatásra, apa is ment betegszállítóra. Havi 60 órában. Ez 12 órás műszakokat jelent. 8-20-ig vagy 12-24-ig legtöbbször. Volt, hogy apa éjjeles volt, onnan hazaért reggel fél 8-kor, majd a 9:40-es busszal ment is tovább Győrbe, hogy szállítózzon. És most jön a lényeg, nem fizették ki eddig! Sőt, azt sem tudja senki, hogy ezt kifizetik-e, illetve mikor és ki… Pedig nagyon kellene a pénz, nagyon számítottunk rá és enélkül nagyon nagy bajban leszünk.

Ezt most nem azért írom le, mert bármiért… Anno, mikor a blogot elkezdtem írni, még nem gondoltam arra, hogy itt fogom tudni kiírni magamból azokat a gondolatokat, amiket még mi itthon egymás között sem beszélünk meg. Legtöbbször apa is csak itt olvassa a gondolataimat, hiszen nincs időnk megbeszélni sem a gondjainkat. És mint már jó sokszor leírtam, nem is beszéljük  meg, mert próbálunk úgy élni/túlélni, hogy amiről nem beszélünk, az nincs. Nyíltan nem is nagyon beszélünk ezekről a gondokról, a szűkebb családunk sem mindig tud mindent a körülöttünk zajló eseményekről. És a gyerekek sem. Próbáljuk egyszerre bevonni őket, de mégis távoltartani a gondoktól. Nem hiszem, hogy egy 15 vagy egy 5 éves gyereknek kellene megszenvednie ezeket. Próbálunk mindent megadni nekik, amit csak lehetséges, de ez egyre kevésbé jön össze. Akik ott voltak a tegnapi szülinapon, láthatták, nem flancoltunk. Kis pogácsa volt, kis torta. Nem tudunk sokat költeni. Nem szórhatjuk a nem létező pénzt. Próbálunk takarékosan élni, mindent inkább kétszer átszámolok, mielőtt kiadom rá a pénzt. Ennek elenére hazudnék, ha azt mondanám, nincsenek nagyobb kiadásaink. Hiszen ha csak a deutériummentes vizet veszem, az 2 heti szinten 40 ezer Ft… Amit ebben a hónapban apa keresett (73 ezer ft) még a lakásra sem volt elég. Megint nem tudok feladni 2 csekket, ezt már átszámoltam.

Szegény apa az, akin ilyenkor csattan az ostor, hiszen rá nehezedik még nagyobb nyomás, neki kellene még többet dolgoznia. De hogy? Mikor? Többször felmerült már a kérdés a külföldi munkavállalás kapcsán, de amíg Zalán beteg, addig nem tudunk menni, bármennyire is szeretnénk. Ugyanis az első időben biztos, nem tudnánk tartani a 3 hetes kontrollokat. Apa pedig egyedül nem menne ki és nem hagyná itt a beteg fiát még hetekre sem, nem hogy hónapokra. Sokszor úgy érzem, ez a tipikus 22-es csapdája. Mikor nincs lehetőség változtatni akkor sem, ha nagyon aakarjuk! Ez sokszor elkeserít, főleg mikor sorozatban nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy szeretném és csak azt veszem észre, hogy a lejjebbnél is lejjebb csúszunk.

No, de borúra derű, mjdcsak lesz valami! És addig is ez a kis ember mutat nekünk példát a kitartásból. Mert érte érdemes! Bármit érdemes!