Annyi minden tombol a lelkemben, hogy alig tudom szavakba önteni. Nagyon nehéz napokat élünk. Fáradt vagyok,  csalódott és kiábrándult. Olyan emberben csalódtam ma, akiről azt hittem a barátunk. Nekem, apának, Zalánnak. Ehelyett ma tudtam meg, hogy kibeszél a hátunk mögött… Nem baj! Ismét bebizonyosodott mennyire megcsal az emberismeretem…
A házasságunk a végnapjait éli. Minden próbára teszi a kapcsolatunkat, a betegség, az anyagi gondok, a sok munka és most úgy tűnik, ezt nem éli túl. Nehéz! Legszívesebben sírnék, de már arra sincs erőm.
Ehelyett őrzöm Zalánt, míg homokozik. A szavak, amiket leírok, félek nem tükrözik az érzéseket amik bennem tombolnak. De most nem tudok mit tenni.
Sajnos Jázmin is elkapta a vírust, tegnap éjfélkor hányt ő is. Szerencsére csak egyszer és reggelre kutya baja se volt.
Nagyon nagy a nyomás a hétfői úttal kapcsolatban. Egyrészt félek, hogy Zalán visszakapja a betegséget és akkor nem tudunk elmenni, másrészt mivel itt tartunk apával ahol, egyedül vágok neki ennek az útnak. És akkor még nem is említettem, hogy félek a vizsgálat eredményétől is. Egyedül nehezebb megbirkózni mindennel és most annyira nem kellene egy rossz hír!
De próbálok pozitív lenni és a gondolataimat elterelni. Egész nap csak ez jár a fejemben! A felhők felett mindig kék az ég! Csak már oszoljanak azok a fránya felhők… Kérlek, Istenem!