Nagyon rég volt már, mikor azzal az egy mondattal nem csak reményt, hanem a jövőt is elvették tőlünk.
Sokat változott azóta az életünk. Emberek jöttek, majd mentek is belőle. Ma már ez utóbbit nem bánjuk, mert tudjuk, hogy nem veszítettünk ezzel, hanem nyertünk.
A veszteségeink így is nagyok. A jövőn kívül sokmindent vesztettünk. A békét, a biztos családot és szép lassan a hitünket is. Először még vakon hittünk a mondásban, ha Isten báránykát ad, ad hozzá legelőt is. Nem magyarázom! Minden nap egy kínszenvedés. Lelkileg mindenképp! Nekem mindenképp!
Én vagyok az, aki elosztom ami van, ami nincs. Én vagyok a családban, akinek nemet kell mondani. Én vagyok az, aki mellől már a gyerekek is kezdenek elpártolni. Mert én vagyok az, aki nemet mond apának is. Aki nem engedi, hogy teljesen tönkretegye magát, hogy alvás nélkül menjen az egyik munkahelyről a másikra, csak hogy egy kicsivel több jusson. És nem neki és nem nekem. Hanem annak a 4 kis lénynek, akiket ketten hívtunk életre.
Akikért míg élnek felelősséggel és feltétlen szeretettel tartozunk. Akkor is, ha hallunk olyan, hogy miért nem adjuk őket intézetbe a nélkülözés elől. Akkor is, ha a mások által minősített “ronda kölöktől” már hánynak! Tudjátok mit? Teszek rá!
Mert ennek a ronda kölöknek én vagyok az édesanyja! És BÜSZKE VAGYOK rá, ahogy a többi gyerekemre is büszke vagyok. És akiről úgy gondolom példát lehetne venni kitartásból. Ahogy a többi hármonról is! Szerencsére nem sok ember kerül hasonló helyzetbe, mint mi, mert ez azt jelentené, még a sok beteg kisgyereknék is több lenne.
És hogy miért pesztráljuk Zalánt, hiszen tökmindegy most hal meg vagy 10-20 év múlva? Eláruljam? Azért, mert a gyerekünk és az utolsó lehelletünkig küzdeni fogunk hogy ő élhessen! Ha odaadhatnám az életem, hogy ő élhessen, bármelyik pillanatban gondolkodás nélkül megtenném. Igen, bánt, hogy nincs tüzelőnk egy lépésnyire a téltől. Igen, bánt, hogy ebben a hónapban újra válsztanunk kell, hogy enni adunk a gyerekeknek vagy fedelet a fejük föle. És igen, nagyon bánt, hogy az egyik gyerekem javára kell elvennem a többi elől. És nem másért, hanem azért, hogy felnőve 4 testvér legyenek és ne csak halottak napján “találkozzanak”. Tudjátok mit? Ezért nem érdekel, ha nincs vacsora. De igen, bánt ha a gyerekemnek könnyes a szeme!