Szeretnék kiszállni ebből a mókuskerékből. Nem később, most!

Csendes a ház, csak apa horkolása hallatszik a szomszéd ágyból. Zalán békésen alszik a bal oldalamon. Hiányoznak a lányok, akik ma is, mint minden ilyen alkalommal a mamánál alszanak. Annak ellenére kellett lemenniük, hogy szerették volna. Szegény Csenge betegen is egész nap pityergett, hogy nem akar lemenni mamához, pedig imád ott lenni. Délután már Jázmin is mondogatta. 🙁 De menni kellett!

Tudom, hogy aludnom kellene, hiszen fél 5-kor ébresztő és legkésőbb fél 6-kor indulni kell, de nem jön álom a szememre. Csak nézem ezt a csöpp kis embert és elszorul a szívem, holnap újra mi vár rá. Tudom, hogy reggel sírni fog és nem akar majd felkelni, majd öltözni. Nem akar beszállni a kocsiba és míg el nem bólint, addig mondogatja, hogy nem akar a doktornénihez menni.

Nem tudom, hogy fog alakulni a holnapi nap. Apa arra számít, hogy minden rendben lesz, altatás nélkül is menni fog a vizsgálat. Én pedig attól félek, hogy miután háromszor is le lesz erőszakkal fektetve a kezelőben és le lesz fogva kis keze és lába, nem fogja engedni a vizsgálatot. Én se engedném, én se bíznék ennyi rossz után.

A vizsgálat meg lesz így vagy úgy. De félek az eredménytől is! Hiszen a visszaesést törvényszerűen negatív kontrollok előzik meg, különben nem lenne VISSZAesés. De én ezt nem akarom! Azt AKAROM!!! hogy a holnapi kontroll is negatív eredménnyel záruljon!

Nem akarok vagy inkább nem merek belegondolni, mi lenne ha nem így lenne!
Azt hiszem ezt senki nem érti úgy, ahogy én érzem. Nagyon nehéz! Szeretnék most gyorsan elaludni és csak holnapután reggel felébredni. Szeretném, ha a sok-sok álmom közül csak 1 valóra válna! Szeretném, ha Zalán egészséges lenne!

Kérem vissza a régi életem!