2016.05.12.
Hát, úgy néz ki, vége… Eddig tartott az álmunk. Írom a tényeket, teljesen reálisan, minden érzelemtől pentesen, bár a könnyeim potyognak.
3 hét küzdelem után is ugyanott tartunk, nincs műszaki az autón. 4 szerelő nézte, 3 helyen előműszakizott, végül apa munkatársa végezte el a javításokat, amik az előműszaki során felsorolásra kerültek. Mire az autó ment volna műszakira és átment volna, kiderült, hogy nem műszakizhat le, ugyanis nincs ABS visszajelzés. Egyszerűen kivették belőle. Ezer dolgot próbált a szerelő és még személyesen is beszéltem a Mazda márkaszervízzel. A szerelő szerint, akivel sikerült néhány szót váltani, a javítás, helyrehozatal több százezer Ft-ot felölelhet (szó szerint idéztem sajnos!).
Nekünk ennyi pénzünk nincs. Még 100 ezer sem, nemhogy több százezer. Ebben az állapotában a kocsi eladhatatlan. Kivonatni a forgalomból úgy gondolom megint csak nem megoldás. Úgyhogy papíron van egy autónk, ami után fizetünk, aztán ennyi.
Zalán mai útját le kellett mondani, mert hiába próbálkoztunk ezer felé, nem volt senki aki elvitt volna vagy kölcsönadta volna az autóját. Autót bérelhettünk volna, 50 ezer Ft kaucióval napi (minimum 3 napra kell, mert előtte nap elhozni, utána nap visszavinni) egy régi Suzuki 6000ft/nap! Amivel nem is biztos, hogy fel lehetne menni a pályára, volt ilyenhez szerencsém. Ami már azt mondom, jó állapotban van, 10000Ft/nap! Azt még megtankolni, mert bár jobb helyeken teli tankkal adják (rosszabb helyeken üres tankkal) és úgy is kell visszavinni. Megmondom őszintén, hazudtam a doktornőnek, mert már szégyenlem, hogy még ezt sem tudom megoldani, de így jövő hétre halasztódott a dolog. Mindeközben nekem van lelkiismeret furdalásom, mert a gyerekem életével játszom. Zalán nem náthás, nem egy múló gyerekbetegsége van, hanem daganatos! Ami kezelés és szoros kontroll nélkül megöli! Nem tudom hányan érzitek azt a fájdalmat, amit most én érzek, miközben ezeket a sorokat írom.
Megoldás még az, ha valahogy, valami csoda folytán (mivel tömegközlekedéssel Zalán nem utazhat) előző nap felmegyünk Budapestre és utána nap jövünk haza, de ez a szállodás megoldás megint jóval drágább (13000Ft/éj). És akkor még a benzint is fizetni annak, aki munka után esetleg felvisz és lehoz, tehát +2 út alkalmanként.
Lehetőségünk nincs sok és hogy őszinte legyek, már a házasságunk is romokban hever. Többször leírtam, nem azért, mert nem szeretjük egymást, egyszerűen csak felőröltek a gondok. Most ismét nagyon rezeg a léc és mivel nem látjuk a kiutat, a gyerekek előtt veszekedni pedig nem akarunk, külön megyünk. Egy rohadt autó miatt! Röhej, de ez van!
Mit tegyek? Kérjek megint tőletek több százezret? Már el se tudom képzelni, hogy ennyi összegyűlhet! Mégis megteszem! Kérlek segítsetek rajtunk! Értelemszerűen ahogy eddig is, folyamatosan kiírom ha esetleg valaki segít! Nyilvánossághoz is fordulnánk, de… Nem hiszem, hogy csak úgy egy szóra jönnének! 🙁