Szomorúan tapasztaltam, hogy bár tegnapelőtti postom nézettsége az egekben volt, tegnap már senki sem foglalkozott vele. 🙁 Biztos azért, mert nyíltan kiírtam mire lenne szükségünk. Bár ezt nem szoktam megtenni, most egy tanácsot követve megtettem. De most már mindegy!

Zalán szeme ha lassan is, de javul. Vagy lehet már csak magamba beszélem. Én úgy látom, a duzzanat lehúzódott róla, de még mindig gyulladt, kicsit véres. Azért bízom benne, hogy nem kell hetekig használni a szemcseppet amit kaptunk, mert Zalán elég rosszul viseli a napi háromszori csepegtetést. Szerencsére már ritkábban mondja, hogy fáj vagy csíp neki. Éjjel is egész jól aludtunk. 🙂 Bár lehet,  ez azért volt, mert már nagyon fáradtak voltunk. 🙂 Én azért bízom abban, hogy ez a javulás jele. Legalább már fájdalma nincs! 🙂

Ma reggel látogatást tesz nálunk András újonnan életünkbe csöppent nagymamája. Érdekes dolognak ígérkezik 17 év után viszontlátni. De ebbn a dologban én nem is vagyok lényeges, csak a gyerek, aki még sosem látta az apai nagyanyját. Mindenesetre ma egy biciklit fog tőle kapni, aminek örülök. Egyrészt mert a 16 év alatt semmit, de szó szerint semmit sem kapott arról az ágról, másrészt pedig mert most már lesz biciklije. 🙂 Talán nem csak egy találkozás erejéig szól ez az egész és mostantól talán kicsit besegítenek majd Andrásnak. 🙂 Én egyelőre a legjobbakban bízom,  bár lehet naív vagyok!

Szombaton pedig jótékonysági foci Zalánért, az életéért. Ha nincs jobb programotok, gyertek ki a Barátság Parkba. Jöhettek focizni vagy csak szurkolóként is. Mi is igyekszünk odaérni Zalánnal. Ezzel kapcsolatban egy kérésem lenne afelé, aki esetleg ott lesz és szeretne velünk találkozni! Ne említsétek Zalán előtt a betegséget.  Őt egészséges emberként neveljük, a betegségtudatot a lehető legmesszebb kerüljük. Soha nem éreztetjük vele, hogy ő más, mint a többiek. 🙂 

Hétfőtől kicsit megváltozik a világ körülöttünk, apa átáll 24 órás műszakokra. A pénz sajnos nem lesz több, de legalább többet lesz itthon (vagy másik munkában, ha talál, mert keres). 

Mint látjátok,  az élet megy tovább. Meggyötört minket a hétfő, a lelkünk romokban, de fel kell állni és menni tovább! Zalánért, a többiekért, a családunkért. Vár a nyár, talán még eljutunk jövő hónapban “nyaralni” is Kőszegre. Utoljára haza, hiszen az a lakás, ahova András is született szeptembertől másé… Aztán jön az iskola, amire bár készülgetünk még vannak hiányzó dolgok, leginkább füzetek és ruhák… De majd meglesz! Csak teljenek a hetek/hónapok, csak Zalán legyen jól! Minden más másodlagos!