Csak úgy mennek a napok! Zalán szerencsére nagyon jól van, sokat bolondozik és nevet, így talán bízhatok abban, hogy minden rendben van vele. Hihetetlen erőt ad nekünk az ő jókedve és élni akarása. Ilyenkor mindig kapok egy kis lendületet, amivel az újabb megpróbáltatásokat viselem.

Sajnos egy kis harcos viszont nagyon rosszul van. 🙁 Árgus szemekkel figyelem az oldalát és imádkozom érte, hogy visszajöjjön onnan, ahonnan nagyon kevesen. De bízom benne, hogy neki sikerülni fog, mert megérdemelné! Ahogy minden kisgyerek. Máig nem értem, miért kapják ezt a bűntetést/betegséget! Mert ez egy büntetés,  bárki bármit is kond! Elhiszem, hogy a lelkek leszületés előtt választják maguknak a terheket és a sorsokat, azonban most is a lelkem leutolsó, legparányibb szeglete is tiltakozik ez ellen a szörnyű betegség ellen! Borzalmas!  Nekik és nekünk szülőknek is!

Még úgy is, ha az ember abban a helyzetben van, hogy lesi és teljesíti a beteg gyerek minden óhaját, hát még így! Én pl. Zalánnak nem tudok nemet mondani! A többieknek is nehezen, de neki nem. Én még mindig azt mondom, a gyógyuláshoz erő kell, az erőhöz kedv kell és ha lelombozom nem lesz ereje. Én hiszek a nevetés gyógyító erejében, hiszek a pozitív gondolkodásban és a szeretetben. Úgy gondolom, ezek a nélkülözhetetlen “kellékek” Zalán terápiájában. 

Telnek-múlnak a napok, lassanként kellene készülődnünk a nyaralásra. De most valahogy én nem érzem azt az erőt, hogy mennék… Hiszen annyi minden hiányzik még! A fontossági sorrendről pedig már írtam tegnap. A jövő hónapunk amúgy sem lesz könnyű. De majd megpróbálok egy kis pozitív hozzáállást magamra erőltetni! Hátha sikerül!