Haladunk. 🙂 Csak az a kérdés előre vagy hátra. Míg a házzal előre, a házasságunkkal hátra. Hogy ez a sok gondtól van vagy mitől, nem tudom. Apróságokon is képesek vagyunk összekapni és a bolhából elefánt szindróma csak egy lépés.

Igen, sok a feszültség. Zalán betegsége,  a bizonytalanság. Sőt, talán pont a bizonytalanság miatt, hiszen lényegében nincs biztos talaj a lábunk alatt. Mindenben “csak félig” vagyunk benn, mert teljesen nincs lehetőségünk. És időnk sincs, amit kettesben töltve megbeszélhetnénk mindent.

Apának volt egy vágya, hogy menjünk el kettesben valahova akár csak 2 napra is. Igen, elismerem szükségünk lenne rá, de… Ha arra a pénzre gondolok amit rá fordítanánk, inkább szívesebben vennék rajta valamit a gyerekeknek. Ha lehetne! De nem lehet, hiszen minden fillérre szükségünk lenne. Így hamvába halt ötlet a családi békével együtt. 🙁

Sajnos Jázmin még mindig nincs érzékelhetően jobban, reggelre Csenge is köhögni kezdett és Zalán is úgy gondolom visszaesett, mert nagyon folyik a nózija. Apa jövő héten egész héten dolgozik vagy suliban lesz, így a nézeteltérések megbeszélésére alkalmunk se lesz. 

Pedig lenne mit megbeszélni! A házzal kapcsolatban is, a családdal kapcsolatban is és mindennel. Csak az a talaj… Lenne egy kicsit biztosabb! Csak egy kicsit lenne nagyobb mozgásterünk! 

Tudom, ez a mai postom eddig nem volt túl pozitív. De higgyétek el, semmi baj, csak pillanatnyi mélypont. Holnapra minden rendbejön. Legjobb lesz ha a teendőkre koncentrálok, hiszen abból bőven van!