Hát, másképp is el tudtam volna képzelni az előttem álló napot, napokat. Jázminnal reggel a gyerekorvoshoz mentünk, miután Csenge elment a suliba, Zalánra pedig mama vigyázott. A doktorbácsi egyből tenyésztést javasolt a kórokozó kiderítésére és még 1 hét kényszerpihenőt rendelt újabb antibiotikummal és újabb köptetőkkel. Jázmin nyirokcsomói is meg vannak duzzadva, illetve a kötőhártyáját is megtámadta ez a fránya betegség az orrán, torkán, tüdején kívül. Csendben reménykedek, hogy talán mégse a streptococcus tért vissza…

Csenge pirospontot hozott haza matekból. 🙂 Büszke vagyok rá! <3 És sajnos köhögést és náthát is. Még reménykedek, hogy nem lesz szükség gyógyszerre és ő könnyebben kilábal ebből a betegségből.

Ma Zalán is a nemveszeknadrágot napját éli. 🙂 Nem egyszerű vele! De tudjátok, mindent megoldok! A kényszer nagy úr. 🙂 Más választásom úgysincs!

Tegnapra megszületett a lista a szükséges építőanyagok tekintetében, de sajnos a fűtésszerelő vissza nem jelzése miatt még tanácstalan vagyok a fűtéshez való dolgok tekintetében. Mint reggel írtam, az alsószintnek nem fogunk nekiállni idén, mert lehet több kárt okoznánk vele, mint amennyit nyernénk, így viszont a felső szintnek kell minél előbb nekiesnünk.

Mint tudjátok, ott nem is kevés a dolog. A fürdőszobát és wc-t teljesen szét kell verni. Csempézni, járólapozni, a mosdót és kádat megcsinálni. De legelső a fűtés lenne, ami… Nem haladunk! Annak ellenére sem, hogy vészesen múlnak a napok és minden pillanattal közelebb kerülünk a hideghez, mikor már muszáj lesz fűteni. Muszáj lenne!

Van két kandalló, amit az előző tulaj ott hagyott nekünk azzal, hogy részletekben (pontosabban 2 részletben, 25 ezrenként) fizessük ki. Nincs is ezzel gond, csak csövek nincsenek hozzá. 150-es csövekből lenne szükségünk 3 egészre, 2 félre és 1 könyökre. És sajnos aranyáron adják. 🙁

Tudom, hogy mindig mindent megoldok, mert egyszerűen nincs más választás, mégis fő a fejem. Tili-tolizom a dolgokat, próbálok ügyeskedni és teljesen elhavazódok. Sokszor érzem, hogy nem bírom tovább, aztán valahogy jön egy új nap, új reményekkel. Igaz, megoldás nem biztos, hogy lesz. De igyekszem.

Tegnap írtam róla, hogy nem túl felhőtlen a kapcsolatunk apával. Köszönöm a sok bíztatást, igazán jól esett. Tény és való, mióta a gyerekeink megszülettek, nem voltunk együtt kettesben sehol. Sem egy vacsorán, sem egy buliban vagy akárhol. Lett volna alkalom, de… Azt is megírtam, apa szeretett volna elmenni velem kettesben valahova 2 napra, már a helyet is kinézte, azonban én mondtam azt, hogy Zalán nélkül sehova se megyek. Mióta megszületett, nem töltött nélkülem egy éjszakát sem. A kórházban is együtt aludtunk még akkor is, ha a nővérekkel kellett összevesznem ezért. Nem tudom elképzelni az életem nélküle, még 2 napra sem. Nekem Zalán annyira az életemhez tartozik, mint a levegő. És ha választani kényszerülnék, ne haragudjatok meg érte, de százszor inkább választanám a gyerekeket, mint egy férfit. És ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem apát. Csak nem tudnék nyugodtan elmenni bárhová vele kettesben és aggódni mi van Zalánnal vagy a többiekkel.

Azt is tudom, hogy a gyerekeknek szüksége van az apjukra és egyben kell tartanom a családot. De sajnos nem tudom a mikéntjét. Tudom, szükségünk lenne arra az 1-2 napra kettesben. Nem csak 1-1 órára, mert valahogy vissza kellene találnunk egymáshoz. És tulajdonképpen nincs is egymással semmi bajunk, csak a körülmények és az elvárások. Magas a mérce! Magasak az igények. Nem magunk miatt, mert nekem tökéletesen  megfelel itt is, ahogy apának is. Zalán miatt. Nagyon nehéz ezt elmagyarázni.

Azok a fránya körülmények!