Szeretnék csupa rózsaszín felhőkről és szikrázóan kék napsütésről írni nektek, mert nem minden fekete vagy fehér. De most nem tudok.

Megszívattak, pontosan próbálnak nagyon megszívatni minket és bár nem nyeljük le könnyen még sokminden alakulóban van. Igyekszünk ezt is feldolgozni és élni a dolgos mindennapokat. Dolgozunk és a ráérő időnkben sokat ápoljuk Zalán kicsi lelkét.

Az elmúlt éjszaka is voltak rémálmai, hangosan kiabált és csapkodott, alig tudtunk megnyugtatni, majd miután visszaaludt, nem telt el fél óra és hangosan kacagott álmában. 🙂

Ma ismét útrakelt egy szép nagy adag kupak, reméljük ez több lesz, mint az utolsó, decemberi szállítmány. Bár az sem volt kevés. 🙂 Zalán is segített pakolni, látjátok?

Nagyon szépen köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult a gyűjtés sikeréhez!

A gondok sajnos alapból rányomják bélyegét a hangulatunkra és sokszor élni sincs kedvem. Ehhez társul az is, hogy a decemberben eltávolított daganat miatt sokkal jobban félek már mindentől és sokkal jobban féltem Zalánt is, hiszen saját bőrömön tapasztaltam a rettegést. (Bár remélem ebből a családom semmit sem látott, mert nagyon igyekeztem tartani magam!)

Tegnap ismét dokinál voltam, mert sajnos valami nagyon nincs rendben velem még mindig. Vagy újra! De alakulni fog minden, csak most nehéz!

Zalánal is lassan készülünk újra. Biztos nehéz nap lesz, szemcsepp és tű is, de tudjuk, jobb a biztonság, minden legyen kivizsgálva és ha netán van valami, bármi, akkor az még időben legyen kezelve.

Persze…No… Nem könnyű így élni! Sokszor jut eszembe egy dal, egy szöveg;

“Ki mondja meg, vajon meddig lehet, hogy minden nap, mindenhol erős legyek? A csönd volna jó. Kicsit könnyebb napok. Ne kérdezz semmit, ha látod, hogy fáradt vagyok.”