Egész reggel azon gondolkodtam, miért olyan nevezetes nekem ez a nap! Sajnos csak sokára jöttem rá. Ma van 7 éve, hogy a nővérem meghalt. 🙁

Olyan gyomorgörccsel ébredtem reggel, hogy nem tudtam annyira kába lenni, hogy ne tudjam, utazunk. Kávé nélkül, gyors öltözés, mert bizony itt nincs egyből meleg és nem akartunk bajlódni a begyújtással. Gyorsan fel is értünk, nagy dugó se volt, de persze parkoló sem. 🙁 Csak a tilosban sikerült megállnom, így miután apát és Zalánt letettem a kórházban, futottam vissza a kocsihoz más helyet keresni. Mentem egy kört és egész közel , egy utcányira találtam is helyet. De apa már írt is hogy hol vagyok, mert Zalánnal gond van. Mire visszaértem már ott volt az altatóorvos. Őt még nem láttuk, Zalán rástresszelt, nem volt hajlandó megmutatni a torkát sem. A szemcseppek a szokottnál is rosszabbul mentek. Engem megharapott, Kati nénit megkarmolta Zalán, teljesen kifordult magából. Talán csak azután nyugodott meg, hogy kiderült, ma nem lesz műtét. A vizsgálat már könnyen ment, ügyesen együtt működött.

Igazából okosabbak nem lettünk, vagy nem is tudom ezt hogy fogalmazzam meg. Minden bátorságomat összeszedve megkérdeztem amit még sosem, mert mindig féltem a választól. Azonban az utóbbi időben eljutottam arra, hogy amíg nem tudom pontosan mivel nézünk szembe, addig mindig a félelmek rabja leszek.

Megtudtuk, hogy az elváltozás Zalán szemében nem nőtt, tehát lényegesen előrébb járunk, mint eddig. Igaz, aktív az a terület, de csak idő és kitartás kérdése, hogy elveszítse a tápláló ereket és legyőzzük. Hogy ez mikor lesz és addig hogy alakul a betegség, azt nem tudni. A doktornő szerint nagy a valószínűsége annak, hogy új dagant nem lesz, illetve már a többi daganat felől sem gondol kiújulást, egyedül ezzel kell megküzdeni.

Ez az egy daganat, ami olyan nehezen adja meg magát, szerencsére nagyon messze van attól, hogy Zalán látását veszélybe sodorja. Így ha ezt a logikát követjük, szinte elkönyvelhetjük, hogy Zalán meggyógyul és kb. ennyi látása maradni fog. Igaz, erre nem is kérdeztem rá, de én így értettem.

Kitértünk a kifelé kacsintgató szemecskére is, amivel kapcsolatban megtudtuk, hogy Zalánra valamikor kisiskolás korában még egy kancsalsági műtét vár. De ez igazából csak egy szépészeti beavatkozás lesz.

A műtétekkel kapcsoltban kicsit nézeteltérésnek éreztem a doktornő és az én álláapontomat. Ő azt “vallja”, bár műtétnek hívjuk ezeket a beavatkozásokat, ezek azért mégsem olyan “műtétek”. Természetesen elfogadom ezt, mint orvosi kifejezést, hiszen én is érzem a különbséget mondjuk egy szív,tüdő vagy vakbél műtét és eközött, mégis… Nekem ez olyan… Visszás… Hiszen Zalánt elaltatják, nem is csak kábítják, hanem mélyaltatásba helyezik és miután megtörténik a beavatkozás fájdalma is van. Ahogy nekünk is , mikor a műtő előtt állva, ülve, sétálva várjuk, hogy kijöjjön. Nem tudom ezt másképp megfogalmazni.

A múltkori bulvármédiákban megjelent cikkről is sikerült érdekes eszmecserét folytatnunk. Érdekes… Mondom ezt annak tükrében, hogy a doktornő nem olvasta a cikket, csak egy általa kezelt beteg, egy sorstárs adta elő úgy a történetet, hogy konkrétan azt mondta, Zalán utolsó kívánságaként gyűjtünk a delfines álomra. 2 héten belül másodszor éreztem azt, hogy lefordulok a székről!

Tulajdonképpen ez vezett arra a döntésre, hogy a blogot lezárjam. Utálom, hogy vannak olyan emberek, akik a szavaimat kiforgatva próbálnak már nem is nekünk, hanem Zalánnak ártani , aláásni a gyógyulását, esetleg meghiúsítani a kezelését azáltal, hogy szembefordít az orvosával.

Mikor egy-egy kiújulásnál összeszedtem a kis kívánságait, ahogy írtam is, nem bakancslistának szántam. Egyszerűen úgy gondolom, hogy neki ugyanolyan joga van a boldogságra, mint a többi, vele egykorú gyereknek. Ha nem is a hagyományos értelembe véve, hiszen neki kimaradnak a közös játszóterezések, az oviban a kispajtások, stb … Én komolyan úgy gondolom, hogy ha ennyit elvesz tőle az élet, valahol azt kárpótolni kell. Hiszen ezek az évek, a legboldogabb korszak elveszik. Az önfeledt játék, az elvárások nélküli gyerekkor az, amiből ő a betegség miatt kimarad.

Persze, elbagatelizálhatjuk a dolgot , hiszen más is túlélte és nem kapott ennyi mindent. Ez is igaz. Nem is mondom, hogy nem. De másnak nem én voltam az anyukája. Engem nagyon mélyen érint ez a betegség. Igazi büntetésként élem meg! És komolyan úgy gondolom, valami olyat követtem el az előző életemben, esetleg most, amiért megérdemlem ezt. Csak azt nem tudom, ezért miért egy ártatlan gyereknek kell szenvedni! Már csak ezért is lesem minden rezdülését, hogy minden pillanatát, ami nem a betegségről szól, azt bearanyozzam. Ahogy apa megfogalmazta; ha Zalán csillagokat kér vagy űrutazást, azt is megszervezzük! Persze ez némi túlzás, de a lényeg benne van! Bármit megteszünk, hogy ő boldog legyen!

Arról, hogy ki kér segítséget és ki nem, nagyon egyszerű véleményem van. A mai digitális világban ezt bárki megteheti. Hogy mi már 4 éve segítségre szorulunk?

Való igaz az is, mindenki csak annyi gyereket vállaljon, amennyit el tud tartani. Ha Zalán nem lenne beteg, akkor sem lenne leányálom 4 gyereket tisztességgel felnevelni, de így szinte lehetetlen. Mint a délelőtti képen láttátok, Zalán egy nagy hamburgert majszolt. Szemléletvátás következik az életünkben, mert hosszú távon már nem fogjuk bírni a diétát. Igaz, én jól rá is faragtam, az autópályán meg kellett állnunk, olyan kellemes gyomorgörcsöm lett a jó kis Burger Kinges kajától. Zalán persze nagyon élvezte. 😀 És ugye ő az első.

A doktornővel folytatott beszélgetés alatt kitértünk arra is, hogy tudnánk Zalán helyzetét megkönnyíteni, hiszen minden alkalommal egyre jobban retteg. Így arra jutottam, hogy ideje lesz nem Zalán feje felett beszélni, hanem nyíltan. Ezért délután leültem vele és elmondtam neki , hogy azért kell ennyit a doktornénihez menni, mert bajkeverők vannak a szemecskéiben és mikor be kell menni a műtőbe és elalszik, akkor a doktornéni ellátja a rosszcsontok baját. Igazából nem feszegette Zalán a dolgot, elfogadta. Majd igyekszem kicsit tudatosabban felkészíteni Zalánt minden utazásra. Hátha!De… Ezt el szerettem volna kerülni, hiszen nem akartam betegnek nevelni. Azonban nagyon elhúzódott az egész és már nem lehet belőle kihagyni. Reméljükna legjobbakat.

Annyiban maradtunk a doktornővel, hogy mivel Zalán még nem teljesen gyógyult meg, a műtétet (vagy mindenki nevezze ahogy akarja) jövő péntekre halasztjuk. Őszintén szólva jobban örültem volna, ha ma túlesünk rajta, de ez van! Csak a delfines álom ne kerüljön veszélybe, mert nagyon várja.