2017.11.09.

2017.11.09.

Még mindig rengeteget gondolkodom sajnos. De muszáj!

Tudom, a retinó nagyon jól kezelhető napjainkban, màr úgymond “nem kllik belehalni”. Mégis! A rák már magában borzalmas dolog. Én őszintén megmondom, nem szeretnék még felnőttként sem végigmenni azon, amin Zalán már végigment eddig. Ha műtét, ha “csak” egy műtéti beavatkozás, akkor is altatás, akkor is fájdalom, akkor is félelem.

Még ha az ember jó mélyre elássa a negatív gondolatokat, akkor is, ahogy fogy az energia elő-előbukkannak és muszáj teremteni az embernek magában egy külön világot, ahova bezárkózhat minden elől. Olyan világot, ahol nincs idő a rossz gondolatokra, ahol célt és értelmet találunk. Legyen ez egy dal, egy mantra, amellyel lekötjük azt, amitől félünk, hogy előjön. Ez majd visszatartja.

Én ebben a saját világomban keresem a boldogságot. Van aki azt mondja, mindenki elégedjen meg azzal, ami van. Nagyon nem értek ezzel egyet! Hiszen mit ér az ember álmok és vágyak nélkül? Hol van akkor a szép jövőbe vetett hit? A mát meg kell élni, a jövőt pedig tervezni és építeni kell.

Az én álomországom egybeforrt Zalán álmaival. Mert míg tervezek és szervezek el tudom nyomni magamban a rosszat és még neki is örömöt szerzek. Mindenkinek teremtenie kellene magának egy álomvilágot, ahol boldog és nincsenek gondok. Talán többet is mosolyognánk egymásra és nem helyeznénk mindenki fölé magunkat és a gondjainkat.

Ez persze egy érdekes szempont, hiszen “mit érdekel, ha a szomszédnak nincs cipője, mikor a gyerekeimnek sincs”. Ugye? De ha van egy cipőm, ami mondjuk épp jó lenne a szomszédnak és nekem kicsi/nagy, akkor odaadom, hiszen nekem felesleges. És máris boldogabb vagyok, bár ettől a gyerekeim lábán nem lesz cipő. De ha mindenki így gondolkodna…

Ne irigyeljétek hát az álmokat, az álomvilágot, mert bár kívülröl szép színes, belül nagyon fekete. És ezért keresem én is az álmokat!


One thought on “2017.11.09.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

1 × 5 =