2018.01.31.

2018.01.31.

Egyre inkább az alternatív gyógyítás irányába terelget minket valami, talán az élet.

Rengeteg jelet kaptunk az elmúlt időszakban, amiket valamiért talán fel sem akartunk fogni. De éreztük.

Itt abszolút nem arról van szó, hogy nem bízunk az orvosban. Dehogynem! Maximálisan! Mégis szükség van még valamire…

Sokan vagytok valószínűleg, akik ezt másképp gondoljátok. Ez nem baj, hiszen ezért vagyunk emberek. Azonban ami nem ár, az akár hasznunkra is válhat.

Hiszen ha az ember csak a gondolkodását átformálja, már mennyivel egyszerűbb az élete! Ha ezt belsőleg is sikerül elérni, az már egy nagyon jó ösvény a gyógyulás felé.

Persze, mint minden, ez sem jön csak úgy magátólm meg kell dolgozni érte. Gondolkodni, érezni, érteni, felfedezni olyan dolgokat, amiket eddig esetleg nem. De ha az ember ráérez, megy ez!

Zalán amúgy is egy különleges kis muksó. Tele szeretettel, energiával, tenni akarással. Tudom, hogy ő tanítani jött, ezt meg is teszi a maga módján. Nekünk pedig tanulnunk kell, ahogy SZERINTEM a legtöbb beteg gyereket nevelő szülőnek. Rengeteggel beszélgettem az elmúlt 4,5 év alatt a Tűzoltóban vagy a szemklinikán és szinte mindenki ezen a véleményen volt. Sajnos nem mindenki tanul, de ez is azért van, mert emberek vagyunk.

Talán emlékeztek, nemrég leírtam, hogy én valójában hogy látom a dolgokat,  melyik vallás, stb áll hozzám legközelebb. Az utóbbi időben ez egyre erősebbé válik bennem!

Ez viszont csak egy szegmense az életünknek. A másik a materiális világ, benne a gyerekek, akik mind egyet akarnak. Nyugalmat, szeretetet, otthont és biztonságot. Ez az igény mindent felülír, hiszen Zalánnal együtt nem véletlen, hogy ezek a lelkek minket választottak.

És mi a saját szabad akaratunkból döntöttünk úgy,  hogy ha a mesebeli 7 fejű sárkány helyett a 100 fejűvel is kell megküzdeni, akkor is család maradunk. Célunk van, utunk van, mely most a gyógyulás felé terelget.

Lassan ismét utazunk, előtte azonban még van egy feladatunk. Ha túl leszünk rajta, megírom!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

20 + 18 =