2018.04.26.

2018.04.26.

Lelkileg nem lett könnyebb, de…

Nem tudom, hogy sikernek vagy kudarcnak könyveljem el a mai napot, mert kicsit ez is, kicsit az is.

Sajnos apát és Zalánt előbb kellett kitennem a kórház előtt és míg én parkolót kerestem (és álltam 1 órát a Mária utca sarkán, mert 2 troli áramszedője összeakadt) addig túlestek 2 szemcseppen, így csak azt tudom elmondani, amit apa mondott.

Zalán nagyon sírt, nagyon rugdalózott. De ez a szokásos. Sajnos! Fél és ezen most nem tudunk segíteni.

Mivel utána a doktornő elment, így kicsit várnunk kellett, közben egy kis sorstárs anyukájával beszélgettem. Sajnos ők már elveszítették a kislány egyik szemét és most a másiknál is nagyon rezeg a léc. 🙁

Beszélgettünk a betegség lelki részéről és úgy általában mindenről. Bevallom, nagyon jól esett, hogy volt aki meghallgatott, sőt, ugyanazokat mondta el, amiket én. Nem akarom ezt nagyon részletezni, gondolom sejtitek min megyünk keresztül. Ez már a szörnyűnek is a szörnyebbik része. Pont ma vetődött fel bennem, hogy meddig lehet ezt bírni. Az állandó aggodalmat, a féltést, a rettegést, a bizonytalanságot. Én most úgy érzem nem sokáig.

Minden pillanatban, a kezdetek kezdete óta szent meggyőződésem volt, hogy Zalán maradéktalanul meggyógyul. És minden alkalommal, mikor megtudtuk, hogy ki-kiújult a daganat, újra felépítettük magunkban a gyógyulásba vetett hit bástyáját. És mikor ezelőtt azt mondta a doktornő, hogy sajnos tovább kell lépnünk, mert az addigi kezelés tovább nem lehetséges, akkor… Nem tudom. Onnan sokkal nehezebb! Valahogy nem megy! Nem találjuk az építőköveket.

De megyünk tovább, mert egyszerűen nincs olyan lehetőség, hogy kiszállunk. Így mentünk ma is.

A reggeli hasogató migrénes, hányingeres fejfájás nem sok jót jósolt a napra. Iszonyatosan tartottunk tőle milyen híreket hallunk. Legfőképpen Zalán miatt, aki egyre nehezebben viseli a beavatkozásokkal járó fájdalmakat, kellemetlenségeket. De persze a többi gyerek miatt is, hiszen mindenkit megvisel, ha kettészakad a család. Amíg itt vannak körülöttünk, legalább nem gobdolkodunk, egyszerűen tesszük amit kell.

Zalán egész ügyesen viselte a vizsgálatot, a doktornő meg is dícsérte. Persze szorította a kezemet, mert azért még fényérzékeny az a kis szem, de akkor is nagyon ügyes volt.

A vizsgálat után elmondta az orvos, hogy bár úgy véli, az előző alkalom óta valamelyest javult a helyzet, mégis az üvegtesti érintettség miatt szükséges lesz a szemben alkalmazott kemoterápia. Így alá is kellett írnunk egy papírt, hiszen ezt a kezelést külön kérvényezni kell.

Sajnos nem sok időt kaptunk, május 7-én, majd 14-én is IViC kezelés vár Zalánra. Hogy pontosan mennyi ezt a doktornő se tudta megmondani. Azt mondta, van akinek 2 is elég, másnak meg sokkal több kellhet. Majd meglátjuk.

Természetesen rengeteg kérdésünk volt, ezeket mind meg is kérdeztük. A lényeg az, hogy nem közvetlenül a daganatba fogja kapni Zalán a kemoterápiás szert, hanem, az üvegtestbe. Előtte egy kis folyadékot vesznek mintának, hogy megnézzék, vannak-e benne szabadon uszkáló daganat sejtek és utána megtörténik a szer befecskendezése. Mivel potenciálisan úgy kell venni, mintha az adott területen a tű találkozna daganat sejttel, ezért ezt a területet le is kell fagyasztani.

 

Hát nem tudom! Piszok nehéz ez lelkileg! Most örülnöm kellene, hiszen itthon vagyunk, hazajöhettünk, mégis… Úgy lebeg a fejünk felett ez a betegség, mint valami pallos. Várunk, holott tudjuk, a kezelés elkerülhetetlen! Elég!

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizenkettő + tizenhárom =