Azt hittem, sose fog eljönni az az idő, mikor leírom ezeket a sorokat, de mára azt hiszen elmondhatom, rutin lett az utazások előtti készülődés.

Sajnos! Hiszen ehhez rengeteg idő kellett. De már nem tervezünk, egyszerűen mindenki teszi a dolgát. Tankolunk, pályamatricát veszünk, az autóba betesszük a “túlélőcuccokat” (víz, egy kis cukormentes rágcsa), ha úgy van akkor berakjuk az útimotyónkat, a betegség során született többszáz oldalnyi papírt, a kis utazótáskát, plédet…

Mert holnap ismét utazunk. Mivel apa és András is dolgozno fog, mama pedig nyaral… Hát, kellett némi szervezés!

De megyünk, ahogy majdnem pontosan 5 éve is. Bár akkor még vittek. 🙂 (Jó drágán!)

De megyünk, mert 5 éve a legnagyobb célunk az, hogy Zalán meggyógyuljon. Ha egy fél világgal is kell megküzdenünk, mi megtesszük, hiszen a gyerekünk egészsége a cél. Sokszor mindent feláldozunk, sokszor segítséget kapunk a harcban, melyet nagyon szépen köszönünk.

Ezek az apró kis lökések visznek előre minket. És Zalán, aki soha nem adja fel. Így mi se adhatjuk fel.

Holnap tehát megyünk és remélem jó hírekkel jövünk! 🙂