Ha a valós gondolataimat írnám le, nem kozmetikázva, azt hiszem sokan meglepődnének.

Az utóbbi időben elkezdtem irigyelni azokat, akik őszintén tudnak örülni minden apróságnak. A napsütésnek, a madárfüttynek, annak, hogy reggel felkel, este pedig lemegy a nap. Hogy optimistán és bizakodva várják a holnapot, a jövőt, mert úgy tekintenek rá, ha valami rossz történik is, az egy nagyobb jót jelez elő.

Sajnálom, hogy nem vagyok ilyen! Nagyon szeretnék rácsodálkozni a virágok nyíló csodájára, a nap sugarainak játékára, a tavaszra és a nyárra. De nem tudok!

Belőlem már rég kihalt a remény, az optimuzmus, a jövő… Igen, minden egyes napot szenvedésnek élek meg akkor is, ha gyönyörű családom van. Igen, valami hiányzik. Nagyon!

Talán a boldogság! De mi is a boldogság? Gyorsan oszló rózsaszín felhő? Nem! Nem tudok örülni, felhőtlenül, boldogan nevetni, mikor egy hegy nyomja a vállam. Mikor a napsütés mögött viharfelhőket látok, amik nem tudom, jönnek vagy mennek. Felém fújja őket a szél? Vagy el tőlem?

És itt egy érdekes kettősség. Én úgy érzem, hogy túl vagyunk ezen a betegségen. Hogy túléltük. Ha nagy sebekkel is a lelkünkön, de túl vagyunk rajta. Mert másképp hogy is lehetne?

És ugye előbújik a kisördög, hogy persze! Miért is bizakodom? Megmutatta az élet, hogy milyen lehet betegség nélkül Zalánnak. Gyereknek lenni, oviba járni, barátkozni, élni… Ami annyi gyereknek megadatik nap mint nap. És lehet ezt suhintásra veszi el tőle a betegség. Lehet csak meglebbentette a sors a szemünk előtt ezt az életet, hogy utána egy még nagyobb lökéssel tudjon egy mélyebb gödörbe taszítani!

Igen! Az első pillanattól azt szerettem volna, ha ő boldog, ha minden szenvedésért kárpótolni tudtam volna… Mert ahogy sokan, én is azt mondom, a boldogság már egy lépcső a gyógyulás felé. De ha ő kap valamit, a többiek se érezhetik magukat kevesebbnek nála.

Nagyon nehéz egy párhuzamos valóságot alkotni a gyerekek között. Igazságosan! Mert lehet, hogy később, ha nagyobbak lesznek megértik, hogy nekik miért jutott kevesebb. De van erre garancia? Mondja mindenki, hogy nevelés így, vagy úgy. Nem igaz! Ez személyiségfüggő!

Mindegyik gyerekünket ugyanúgy neveltük. Mégis teljesen máshogy viszonyulnak sokszor ugyanahhoz a dologhoz. Hogy egy egyszerű példát hozzak. Mikor Budapestre utazunk és a lányoknak lenn kell aludni a mamánál, Csenge örül neki, hiszen ott aludhat. Jázmin (pedig ő a nagyobb) sír, mert elválunk, ha csak néhány órára is.

Igen, mindannyian áldoztunk azért, hogy Zalán itt lehessen és folyamatosan ezt a harcot vívjuk. Egy kis sorstárs anyukája szerint ez egy életre szóló program. Sajnos igaza van! Pedig mennyire szeretnék egy más programot. Egy nyugodtat!

Az előbb azon gondolkodtam, hogy van-e jogom ahhoz, hogy a gyerekek elől a kaját elvegyem olyan módon, hogy a most már minden percben várható villany kikapcsolást megoldjam, a hátralékot, ami számunkra már horribilis, befizessem. Nem tudom melyik a jobb. Villany és fűtés nélkül (hiszen arról megy a szivattyú) vagy kaja nélkül?

Persze, bizonyára sokatokban felmerül a kérdés, de hova megy el ennyi pénz? A hírekkel ellentétben sajnos apa nem keres félmilliókat! Bárcsak! De nem! Még 4 de 300-at sem! A rezsi magában megterhelő, hiszen 2 család rezsijét fizetjük (anyu nem ad bele, így se jön ki a pénzéből), a hitelt, melyet a házvásárlásra vettünk fel, szintén fizetni kell. Mivel kezdő tőkénk nem volt, a tulajodonosoknak pedig kellett a pénz mielőbb, jelzáloghitel helyett személyi hitelt vettünk fel, amire most 120 ezret fizetünk havonta. Igen, ebből könnyen kiszámítható apa kereste, hiszen a bankok a fizetés 50%-ig hiteleznek. Ez van! Szerettük volna ezt kiváltatni jelzáloghitellel, azonban ezek olyan induló költségekkel járnak, amit mi nem tudunk kifizetni (értékbecslés, közjegyzői díj, stb).

Nem azért nincs pénzünk, mert 2 kézzel szórjuk és aki ezt állítja, ugyanúgy, ahogy a drága ajándékokat (vajon mit? a legértékesebb ajándék amit valaha kaptam, egy 12 ezer ft-os kávéfőző volt) meg az állítólagos utazgatásokat, az HAZUDIK! Igen! Hazudik!

Ami ismét csak rengeteg pénzt visz el, az Zalán diétája. Nem, nem veszek folyamatosan Update termékeket, igyekszem mindent a legolcsóbban megoldani, de aki soha nem folytatott hasonló diétát, az honnan tudja mennyibe fáj egy hónapban? Illetve van a savanyú uborkák között egy hölgyemény, aki nagyon fényezi magát, hogy ő így meg úgy megél, aztán bizonyos csoportokban kiírja, hogy megvette 50 ezer ft-okért a fogyasztó csomagot. Tovább nem is mondom!

Na jó! Ez nem vezet sehova! Sajnos senki se tudja átvenni a terheinket. Egy icipici részét sem. Pedig milyen szívesen adnám!

Szeretnék boldog lenni, hogy a gyerekeket is boldoggá tudjam tenni, hogy úgy tudjak minden percre, órára, napra tekinteni, ahogy azok az emberek, akiket annyira irigylek! Olyan szeretnék lenni! De nem megy! 🙁