2018.11.27.

2018.11.27.

Nem elég, hogy hideg van, nem elég, hogy beteg vagyok, még a hó se esett. 🙁 Pedig hogy várta Zalán! 🙁

Minden regg kinéz az ablakon ébredés után, hogy mehet-e már szánkózni. Sajnos megint nem. 🙁 Még mutatóban sem esett egy kicsike sem. 🙁

Tegnap végre elutaltuk a következő üveg gyógyszerre a pénzt, ami egy kis megkönnyebbülés akkor is, ha az előttünk álló 1 hétre mindössze 1500Ft-unk maradt, ahogy azt láthattátok is a tegnapi képen. Persze ilyenkor fogy ki a mosószer, meg úgy általánosan 1000 dolog, ilyenkor beteg az ember, ilyenkor éhes Zalán is éjjel 11 órakor és nem tudom mit adhatnék neki, amiben gyakorlatilag 0 a szénhidrát (hiszen, mint tegnap írtam, még szigorúbban kell csökkentenünk a bevitt ch mennyiséget) mégis laktató és megeszi egy kisgyerek is.

Mivel tegnapelőtt beköltözött hozzánk a karácsonyi Lali manó, a gyerekek listája is elkészült. Jázmin még kifejezetten kért is, hogy most adjam gyorsan postára, természetesen miután Lali manó megszakértette, mert állítása szerint a black friday már lement, viszont a karácsonyi dömping még nem kezdődött el, esélyes, hogy odaér ahova kell. 🙂 Csenge rengeteget gondolkodott, hogy mit szeretne, majd 2 sorban összefoglalta. 🙂 Zalán majd videón mondja el szerintem, mert írni még nem tud. 🙂 Igyekszünk valamit tenni, hogy 1-1 apró kívánságot teljesíteni tudjunk.

Lassan indulok dolgozni, mert sajnos kell, akkor is ha beteg vagyok és akkor is, ha alig kapok érte valamit. Reménykedem, hogy beindul és lesz egy biztos munkám!

Ja igen! Apa, ha olvasod! Nagyon boldog születésnapot kívánok! <3

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

egy × egy =