A tavalyi év se volt kutya, valószínűleg ez a trend fog folytatódni azzal a különbséggel, hogy úgy gondolom, Zalánnal túl vagyunk a javán. Legalább is nagyon hiszem.

Az év végi nagy betegeskedés sem múlt el nyomtalanul, a csajok is köhögnek még mindig, Zalán sincs toppon, sőt, reggel konkrétan azt hittem, újra visszaesett. Aztán meglátjuk. Reméljük nem!

Sajnos a tavalyi év vége azt hozta, anyu teljesen lerobbant, így az ő ellátása is legnagyobb részt ránk hárul. Bár az alapvető dolgait ellátja (tisztálkodás, hasonló), de sajnos főzni már nem tud magának, se boltba menni, legalább is nagyon-nagyon ritkán van olyan járóképes állapotban. Orvostól orvosig járunk, idegsebészet, ortopédia, különböző képalkotó eljárások, majd újra idegsebészet, melyekre mind-mind vinni kell, sajnos buszra felültetni már esélytelen. Ami a legrosszabb, hogy ő is elkapta a körülöttünk ólálkodó vírust és egyszerűen nem akar belőle kilábalni. Egyik este majdnem mentőt hívtunk, mert fulladt, de ő nem engedte, mert nem akart kórházba menni.

A dolog szépsége, hogy januártól a falunak nincs háziorvosa, nyugdíjba ment és aki helyettesít, heti összesen 4 órán keresztül elérhető. Ez megnehezíti a mi dolgunkat is. 🙁

Így nem marad más, itthon dolgozom újra. Ami tulajdonképpen jó, mert már 2 embert is kell felügyelnem és hiába keresek ezzel keveset, de legalább ez is valami!

Zalán az utóbbi időben felvette azt a szokást, hogy esténként nem akar elaludni. Éjfélig virrasztok vele. Ha kikapcsolom a tévét, akkor sötétben ücsörgünk. 🤔 Gondolkodtam már azon is, hogy talán nem fárad ki, de ez sem igaz, hiszen sokat van kinn, játszik, nem is kel reggel sem későn. Próbáljuk túlélni ezt az időszakot. 🙂

Kedden utazunk, így Zalán hétfőn kihagyja az ovit. Szerintem minden rendben lesz, de akkor úgyis kiderül. Én bízom benne.

Szeretném, ha ez az év már az egészségről szólna, nem a betegségről és ennek tükrében készülhetnénk előbb Zalán szülinapjára, majd a szeptemberre. 😀