Tudom, tartozom egy beszámolóval.

Tegnap már nem volt erőm ezzel is foglalkozni, sokkal inkább megpróbáltam teljesen másra koncentrálni amint hazaértünk. Muszáj volt!

Tegnap minden rendben zajlott egészen addig, míg Zalánnak pizsamára nem kellett vetkőznie. Akkor már gond volt, mondta, hogy nem megy a műtőbe, egyre többet pityergett, tiltakozott. Nem is vittük ki a műtő előterébe, inkább benn várakoztunk vele.

A műtőbe sírva ment be, nyújtotta a kis kezeit, hogy “anya, gyere velem”. Természetesen nem lehetett. Így csukódott rá a műtőzsilip fotocellás ajtaja. Még hallottuk a távolodó sírását. Szerintem nem kell magyarázni ilyenkor mit érez az ember.

Az elkövetkező percek ólomlábakon cammogtak. Félpercenként néztem mennyi idő telt el, vajon mikor jön már. A számított 1 óra helyett 30 percnél jártunk, mikor elég távolról, de hallottuk, hogy Zalán nagyon sír. Majd egyre közeledett a hang. Tudtuk, jön.

Ott vettem át, ahol el kellett engednem a kis kezét. Sírt, ütött, csípett, karmolt. Nagyon sokáig ez ment, dobálta magát, alig tudtam tartani. Ha leültem vele, akkor mégjobban hánykolódott, sírt, kiabált. Mivel Zalán előtt kb. 10 perccel egy kb. negyvenes férfi jött ki a műtőből, aki elmondta, hogy az injekciótól annyira fáj az egész feje, hogy mindjárt kiugrik a szeme (bár gobdolom nem ugyanazt a szert kapta) el tudtam képzelni Zalán mit érezhet. Kb. 40 percig tartott ez az állapot, majd meg kellett küzdeni azzal, hogy kinyissa a szemét. Nem merte, hiszen fájt is, könnyezett is, meg félt is. Apa ötlete viszont célravezető volt, Zalánt legyőzte a kíváncsiság és kinyitotta a szemét.

Onnantól már “csak” annyi gond hogy folyt a könnye, ami csípett és megtörölni se merte. De alakult minden.

Akkor már boldog volt, mikor kijöhettünk a kórházból. Ahogy hazaértünk fájdalomcsillapítót kért. Az este kellett egy kis imádkozás, hogy le merje húnyni a szemét, merjen elaludni. Mától pedig a szemcseppekkel küzdünk, ami még mindig nagy mumus sajnos, de ez most a szükséges rossz.

A doktornővel tudtam néhány szót váltani mielőtt eljöttünk. Hogy pontosan miről, azt csak a hozzánk közelebb állók tudják. Meg kellett hoznunk egy döntést, amit megtettünk és Zalán további kezelése ennek függvénye lesz. Viszont mivel jövő pénteken ismét mennünk kell és ismét kemóra készülünk, Zalán előre nyugtatót fog kapni, mert a doktornő szerint is nem jó állapotban került már a műtőbe se Zalán.

Most van 6 napunk. Nagyjából ismerjük a menetrendet is. Igyekszünk kicsit kizökkenteni Zalánt, mielőtt belecsúszik az önsajnálatba. Ezen kívül most már élesben kell fejlesztenünk is, ami most egy eszköz a kezünkben, hogy eltereljük a gondolatait. Hétfőtől magánban is foglalkozik vele logopédus, illetve a későbbiekben szeretnénk egy iskolára felkészítő szakembert is fogadni mellé. Egyelőre ez a cél. Az a cél, amely most kijelöli az utunkat.