2019.07.05.
Kísértetiesen hasonlít a tegnapi nap arra a 6 évvel ezelőttire. Ugyanígy nyár volt, ugyanígy csütörtök, ugyanígy délután 2 óra, mikor az ítéletet ránk olvasták.
Hiába mondjátok, hogy ez nem ítélet, nem büntetés, nem átok, ez az! Mondom ezt abból a meggyőződésből, hogy ugyanezt gondolja a pap, a szellemgyógyász és sokan, akik hittel fordulnak felénk. Ez bizony egy átok, ami nem lankad, nem nyugszik, újra és újra a földbe döngöl.
Az az igazság, a lehetségeink legvégén járunk. A külső sugár, belső sugár és lézer szóba se jöhet a daganat elhelyezkedése miatt, a fagyasztás felesleges, hiszen már nem hat. Marad a kemó és az imádkozás, hogy megállítja.
Tegnap a fájdalmon túl még nem láttam. Tettem gépiesen a dolgom. Felkutattam a legolcsóbb szállást, kisírtuk magunkat a gyerekek vállán, akik velünk együtt sírtak. Jázmin az öccse miatt, Csenge azért, mert nem akarja, hogy ha időlegesen is, de szétszakadjon a család, András meg… Minden miatt!
Zalánnal igyekeztem nagyvonalakban megismertetni mi vár rá, hiszen nem mondhatom neki, hogy semmi sem lesz. El kellett mondanom, hogy kis katicaitatót tesznek a kis karjába, amin keresztül gyógyszert fog kapni, hogy az a gonosz manó a szemében végre kipurcanjon. Hogy a kezelések idején és közben rengeteget fogunk utazni és sokszor nem alszunk itthon. Hogy ki fog hullani a haja, fájni fog a pocak, hasmenése lesz és hányni is fog valószínűleg, de igyekszünk minden lehetséges módon segíteni neki. Szegény, még ő nyugtatott, hogy ne sírjak, minden rendben lesz.
De nem tudtam megállni, végigsírtam a napot, mert annyira fáj, hogy ennek kell kitennem! Még most se tudom megállni sírás nélkül, ha belegondolok, mert rettenetesen fáj, hogy akit a világon mindennél jobban szeretek, az életemnél is jobban, nem tudom megvédeni, meggyógyítani. Nem tudok neki segíteni. Tehetetlen vagyok ezellen a betegséggel szemben.
És ő ezt nem érdemli meg! Egy édes kis cserfes 6 éves nagyfiú, aki mindent tud, mindent ért. Akire az óvónők is rácsodálkoztak, milyen tájékozott. És aki szeptemberben az iskolát kezdte volna… 😭
Sokan kérdeztétek mire lenne most hirtelen szükségünk. Köszönjük szépen az érdeklődést, próbálom összeszedni.
Leginkább ruhára, papucsra, zoknira, szandálra Zalánnak, hiszen megint rengeteget kell majd mosni őket. Fertőtlenítő szerre, domestosra, felületfertőtlenítőre. Rengeteg popsitörlőre, higiéniai szerekre Zalánnak (kézfertőtlenítő, tusfürdő, stb). Rengeteg probiotikumra (BioGaia +D vitamin rágótabletta, Protexin Restore, Normaflore), a kemoterápia mellékhatásainak csökkentésére 10%-os (1000mg) CBD olajra.
Első körben ezek a legfontosabbak. Ha valaki tud segíteni, azt megköszönjük. Sajnos tudjuk, hogy ezek nem olcsó dolgok, főleg a cbd, aminek 30ml-e 50 ezer ft. De ez most nekünk sajnos nem megy.
Továbbra is nyitottak vagyunk minden vitamin és táplálékkiegészítő kipróbálására, de ezek csak a kezelés befejezése után lehetségesek.
Igyekszem majd mindig írni. Annál is inkább, mert jól esik, ha valahol kiadhatom azt a sok feszültséget, ami belülről nyomaszt.
Zalán még alszik és csak gyönyörködöm benne. A pihepuha szöszökben az arcán, a gyönyörű szőke hajában, ami nemsokára már nem lesz. 🙁 Tegnap azt mondta, ő nem akar kopasz lenni. Mondtam neki, hogy majd veszünk valami afanyos fejkendőt. Azt mondta Star Warsost vagy kalózosat szeretne. Még ezt is be kell szerezni. 🙁
Szét kell szedni a medencét, neki ennyi volt a nyár. Ez hihetetlen! Ő miért nem lehet gyerek??? Nagyon fáj!
One thought on “2019.07.05.”
Szia Kicsi Zalán! Szorítok èrted! Hidd el sikerülni fog, erős vagy! Puszi