2019.11.08.

2019.11.08.

A lelki állapotomon sokat segített, hogy úgy érzem, tehetek valamit, nem csak tehetetlenül sodródom a rossz és rosszabb megoldások szigetei között.

Lassan indulhatnak a levelek. Elsősorban Essent pályázzuk meg, hiszen egyrészt az van talán legközelebb, másrészt nagyon nem mindegy, hogy mennyi az annyi, ha azt úgy kell összegyűjteni.

Első körben egy orvosi másodvéleményt szeretnénk kapni a kezelések folytatását illetően, melynek a megnyugtatás, illetve a további lehetőségek feltérképezése a célja.

Tegnap érdekes módon egy merőben új módszerről olvastam, igaz, az amerikában lenne, de eltettem talonba. Jó tudni, hogy van ilyen, de az elsődleges célpont most Essen lenne. Reményeim szerint ma el is tudom indítani a levelet az időpontkéréssel kapcsolatban.

Persze azért nem tökéletes minden és rengeteg dolgon aggódok. Mi van, ha nem kapunk időpontot? Mi van, ha nincs más lehetőség? Mi van, ha az sem sikerül? Mi van, ha nem gyűlik össze rá a pénz? Sajnos az utóbbi időben egyáltalán nem úgy jönnek össze a dolgaink, ahogy kellene és most már számomra is teljesen nyilvánvaló, hogy rettenetesen negatív gondolataim fogannak.

De gondoljatok bele, hogy az a gyerek, aki mellettetek szuszog éppen, vagy most kísértétek oviba, suliba, akit nevelgettek szeretettel és igyekeztek neki minden bölcsességet átadni és megmutatni mennyi gyönyörű dolog van a világon, egyszer csak veszélybe kerül. Hogy szép lassan, vagy gyorsan egycsapásra elveszik a látása. Tegyük hozzá, hogy most NEM a daganat miatt van veszélyben a látása, hanem amiatt, hogy a rossz helyen lévő daganat kezelése miatt nem kívánt mellékhatásként következhet ez be.

Egy parányi, 1 mm-es egyelőre szunnyadó daganatról beszélünk. És mekkora galibát okozhat! Nagyon messzire jutottunk el a 6 évvel ezelőtti állapothoz képest. Akkor a legnagyobb daganat 4,7mm magas volt. Most mindössze 1! És mennyi kemó, műtét kellett ahhoz, hogy ez ekkora legyen! Mennyi harc, könny, fájdalom! Hányszor éreztem azt, hogy itt a vége és feladom. Nem azért, mert úgy egyszerűbb lett volna, hanem mert nem bírtam nézni a saját gyerekem szenvedését. Volt, hogy azt kívántam, bárcsak meg se született volna. Ha ezért rossz anya vagyok, akkor elfogadom, legyen! Hányszor próbáltam elhárítani a hogy bírjátok kérdésre a választ? Hányszor reagáltam rá rosszul? Valószínűleg rengetegszer. Ahogy minden ember hibázik 6 hosszú év alatt rengetegszer.

Most sem az a helyzet, hogy nem bízunk az orvosunkban. Maximálisan hatalmas köszönettel tartozunk neki, hogy a 6 hosszú év alatt óvta és vigyázta Zalán életét, szemét, szeme világát. Nem hiába írom ebben a sorrendben. Tudjátok, ez a fontossági sorrend ebben a betegségben. Élet, szem, látás…

Azonban eljött az az idő, mikor úgy látjuk jónak, hogy egy teljesen más orvos véleményét is meghallgassuk. Aki bár nem vigyázott Zalánra 6 évig, azt se tudta, hogy a világon van, de talán kívülállóként objektíven tudja értékelni az eddigi leleteket, saját maga által felállított szempontok alapján megvizsgálja Zalánt és mond egy véleményt. Mert kívülállóként talán könnyebb egy jó megoldást találni. Nekünk pedig talán lesz egy harmadik alternatíva, ami talán nem sodorja akkora veszélybe Zalán látását, mint az itt felvetett két terápia.

Mert tulajdonképpen ami gondolkodásra késztette a családot és barátokat (mert most már elmondhatom, hogy bizony ők is erre gondoltak) az az volt, hogy a doktornő véleménye 3 hét alatt teljesen megváltozott! Abszolút teljesen! Szeretnénk ennek megismerni az okát, illetve minden aspektusát és mindennek tudatában dönteni a hogyan továbbról. Hogy véletlenül se dobjuk ki azt a 6 küzdelmes évet az ablakon. A lehető legkisebb kockázatot szeretnénk vállalni a látást illetően.

És talán a remény, ami visz tovább. Hogy talán valahol, a föld bármely pontján van lehetőség, hogy Zalán látása ne egy 1mm-es vacakon múljon. És igen, vállaljuk akár a szürkehályog kockázatát is, ha ezzel menthető a látás. Hiszen a szürkehályog műthető. A zöld viszont nem…

Mondhatjátok nyugodtan, hogy sokat akarunk! Igen, igazatok van! Azonban a gyerekünkről van szó, akiért tűzön-vízen átmegyünk. Azt hiszem, minden szülő megtenné ezt!

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizenegy − egy =