Szép lassan minden beáll egy új kerékvágásba. Tegnap még kétséges volt, hogy eljön egy kicsit nyugodtabb légkör is, ma már biztosabbnak látszik. Az első sokk lement és már legalább az utat látom.

Az elmúlt napok történései nagyon megviselte a gyerekeket, de igyekszem a tőlem telhető legtöbbet megtenni értük. Talán hamarosan ők is jobban lesznek.

Az édesapjukkal sikerült a gyerekeket érintő kérdésekről megállapodni. Remélhetőleg erre így, ebben a formában a bíróság is pontot tesz majd. Ezt a fejezetet szeretném mielőbb lezárni.

Néhányan írtatot, aggódtatok értünk, felvetettétek a lehetőségét a kibékülésnek. Annak ellenére, hogy az sms-ekből világosan kiderült, hogy a kis hölgyike zaklatta sokszor szó szerint a férjemet (vagy írhatom már, hogy ex?), ezt nem egyszerű lenyelni. Most biztos nem vagyok képes rá. Hogy később mi lesz, azt nem tudom.

Most viszont nyugalom van és próbálunk egy normális, élhető új irányt kialakítani a kis csonka családunkban. Nehéz, de sikerülni fog!

Hálás vagyok a sok jó szóért, melyet tőletek kaptam. Nagyon jól esik, köszönöm! Sok erőt adtatok!

És hogy hogyan tovább? Sajnos ezt még nem tudom, de nekünk csak az előre a helyes irány. Zalán gyógyulásával kapcsolatban soha nem reménykedtem még ennyire abban, hogy túl vagyunk a betegségen, mert ezzel a kialakult új helyzetben nagyon-nagyon kicsi az esély, hogy ki tudom vinni Svájcba. 🙁 Marad a remény és kérlek imádkozzatok, hogy sikerüljön. Vagy azért, hogy soha többé ne jöjjön elő ez a szörny. Ez lenne a legjobb!

Nagyon szépen köszönöm a média kitüntető figyelmét, de kérem, hogy most hagyjanak nekem egy kis időt. Magam sem tudom hogy lesz, mint lesz, addig nem szeretnék sem nyilatkozni, se kamera elé állni. De ami a legfontosabb, a gyerekeimet sem akarom már ennek kitenni.

Köszönöm mindenkinek, hogy megért! ♥️♥️♥️