Másfél hét telt el a műtét óta, de még mindig küzdelmesek a reggelek. A képeket nézegetve azon gondolkodtam, hogy egész kollázst tudnék készíteni a utóbbi másfél hét sírós képeiből.

Minden reggel megküzdünk a szemnyitással, aminek szerintem legtöbbször érzelmi oka van. Zalán az utóbbi időben “idióta vagy nem normális” szemének hívja a műtött szemét.

Sokszor nincs is beragadva neki, de ő fél kinyitni. Fél attól, hogy zavarni fogja a fény, fél attól, hogy be van ragadva, fél attól, hogy fájni fog neki. Egyik éjjel ismét nagy fájdalmai voltak, akkor sokat sírt.

Természetesen járunk a gyerek pszichológushoz, ami szintén majdnem ingyen van, ennek ellenére nem tudom, hogy ez most a normális állapot vagy ennél rosszabb lenne ha nem járnánk. 🤔

Zalán különösen rosszul viseli most, hogy nem jut rá annyi idő a munka miatt. Most nagyon igényli a feltétel nélküli figyelmet, a babusgatást, de ez sokszor nem megy, mert dolgozni kell. Jázmin sokat foglalkozik vele és apa is ha itthon van, de… Ragozhatnám, de nincs értelme. A pénzre nagy szükségünk van, dolgoznom kell. Ez van!

Lassan közeledik a húsvét és ez a rossz idő betett annak, hogy Zalán kívánságát (a kiskacsát/ nyuszikát) teljesíteni tudjam. Azért nagyon igyekszem. Remélem sikerül!

Apropó  Egyesek azt szeretnék, ha az egész családról írjak, mások azt, ha csak Zalánról. Hol az igazság? Segítenétek? Ha lehet privát üzenetben! Köszönöm!