2014.03.21.

2014.03.21.

A megszokottnál korábban keltünk. Még Zalán is, pedig neki híresen jó az alvókája. Mégis már 6 óra előtt fenn volt. Próbáltunk mindent úgy csinálni, hogy a másik 3 gyerek a lehető legkevesebbet érezzen a lassan már kézzel tapintható feszültségből. Ennek ellenére mindenki ideges volt, hiszen tudtuk, hamarosan újra indulni kell a következő műtétre. Féltünk attól, ami újra Zalánra várt. Főleg a múltkori gégegörcs után. De muszáj volt menni, bármennyire is féltünk tőle. És úgy kellett tenni, hpgy Zalán semmit se érezzen az egészből!
Nem sokkal fél 9 után el is indultunk.Mivel Zalán nagyon korán  kelt, így nemsokkal azután már aludt is, hogy az autópályára értünk. Az utat végigaludta. Fél 11-kor már ott is voltunk a szemklinikán. Nagyon meglepődtünk, mert szinte egyből kapta is Zalán az első kör szemcseppet, amit aztán negyed óránként még 2 kör követett. Minden egyes alkalommal egyre nehezebben tudtuk megnyugtatni, egyre jobban és tovább sírt. 🙁
11:40-kor került be Zalán a műtőbe. Próbáltam mindenfélével elterelni a gondolataimat, hogy ne is gondoljak a lehetséges komplikációkra. Nehogy bevonzam a rosszat! 13:10-kor jött ki végül Zalán. Mint megtudtuk, megint nem volt teljesen rendben az altatás, így hétfőn a gyerekorvosnál kell kezdenünk a napot, tenyésztést kell csináltatnunk a torokváladékból, mert ahogy a doktorbácsi fogalmazott, Zalánnak van valami lakója. 🙁
A műtétek után mindig szokott aludni a kisember 1 órát és mikor fel szokott kelni, már nem szokott vele gond lenni. De most nem így volt! Összesen negyed órát aludt, a többi időben csak nyűgösködött. Bár ezen csodálkozni nem lehetett, hiszen reggel 8-kor ehetett utoljára, de még mindig nem volt szabad. 2 órakor kaphatott először inni, majd fél 3-kor enni. Ennyire lassan még soha nem telt az idő, mire kortyonként kaphatott inni. Nagyon szomjas volt, de nem adhattam neki egyszerre többet, mint néhány kortyot, hiába szakadt bele majdnem a szívem, ahogy sírt a csőrös pohara után. De eltelt ez is. Fél óra múlva már kaphatott pár korty tejcit is. Ezután már csak a fáradtság okozott gondot nála. Nem találta a helyét, nyűgösködött. Alig vártam, hogy végre elindulhassunk haza. Ahogy vártam is Zalán végigaludta a hazafelé vezető utat.
Mint kiderült ma, új daganat nem volt, a régiek lettek lézerezve, de azok is tovább zsugorpgtak, hegesedtek. Legközelebb április 14-én kell mennünk műtétre, de addig még vár ránk egy onkológiai kontroll és az elmaradt MRI is!
Köszönjük mindenkinek, aki ma (is) tartotta bennünk a lelket!

4 thoughts on “2014.03.21.

  1. Üdvözlöm kedves Pintér család! Szívem mindig össze szorul , mikor lekezdem olvasni a kis beszámoló levélkét.Bár csak egy kis terhet le vehetnék Önökről….bárcsak közelebb laknák, s akkor tudnák segíteni legalább a ház körül. De így csak kitartást tudok kívánni…..tisztelettel Erika

  2. Kitartàs Enikô ! Nagyon sok csatàn vagytok màr túl, most egy “kissé” elfàradtatok! Nem szabad lankadni, kûzdeni kell tovàbb , úgy ahogy eddig is ! Nagyon jó, hogy nincsenek újabb daganatok a kis szemében ,reméljûk , hogy hamarosan mindent begyûrtök ! Mi addig itt leszûnk és imàdkozunk, drukkolunk Veletek !!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

3 × 2 =