2014.11.07.

2014.11.07.

fahordóSajnos még mindig azt kell, hogy írjam,Zalán nincs jól. 🙁 Bár a náthája már alakul, de még mindig nagyon hurutosan köhög szegénykém! 🙁 Köptetőt egyáltalán nem merek neki adni, egyrészt mert kihányja, másrészt pedig az csak még több nyákot csinálna. 🙁 Így kénytelen kelletlen várunk. Éjszakánként pedig virrasztunk.

Ennek ellenére Zalán jó kedvű, sokat bolondozik mostanában. 🙂 Igazi kis örökmozgó ördögfióka. De így szeretjük! Hiszen már az elején azt mondtuk neki mindent meg fogunk engedni, neki mindent szabad. És ez így is van! Persze a józan ész határain belül. Mostanában neki minden kell, amit a tesóknál lát. Ha plüss az, ha telefon, ha ceruza… Akármi, csak ő azt (is) megszerezze. Aztán szépen egyedi mintát varázsol a ceruzával a padlóra vagy kijavítja a falon a festést. 😀 Arany maszat, egyre értelmesebb. <3 Azt hiszi ha ad puszit, akkor mindent megtehet. Így ha puszira nyújtja a kis csókos száját, már tudjuk, hogy valami galádságra készül. 🙂

Igazán hosszúak vele a napok és fogalmam sincs, hogy a betegsége és a sok tortúra ellenére honnét veszi az energiáját. Sokszor már abban elfáradok, hogy figyelem mit dolgozik. A kedvenc játéka persze még mindig a seprű és apa szerszámai. De ha a konyhaszekrényt kell kirámolni, az is jó móka. Csak sehol se maradjon elő felmosó vagy víz, mert ő bizony egyből rendet tesz. 😀

Ma délelőtt fájt a kis pocakja és jött,hogy pusziljam meg. Ilyenkor az emberben mindig felötlik, nem-e a betegsége okoz komplikációt. Egyből elkezdtem kutakodni az interneten, hogy ez a fajta daganat nem tud-e a has felé szóródni. Szerencsére semmi ilyesmit nem találtam. Továbbra sem könnyebb lelkileg és az ember már a legkisebb problémából is elefántot gyárt.

Ugyanannyira bizonytalan és bizalmatlan az ember így, a folyamat kellős közepén, mint az elején. Mivel senki sem tudja, hogy mi várható a betegséggel kapcsolatban, az ember egyre jobban csak paranoiás lesz. Jó lenne valami biztosat tudni, de még olyan messze van a vége! Vége? Van olyan egyáltalán? Hiszen a kemók miatt jóval nagyobb Zalán esélye a másodlagos daganatok kialakulására, mint egy “átlag” gyereknek! Neki fontos, hogy mindig egészségesen étkezzen, megkapjon mindent, amire szüksége van. És az ember sokszor saját magával vív harcolt, ha valamit nem tud neki megadni. Ha csak 1 étrend kiegészítő hiányzik, már lelkiismeret furdalásom van. Annyira nehéz!És akkora a feszültség!

Annyira szeretnék már túl lenni ezen a rémálmon! Lehet, valaki csak azt látja, hogy a helyzet sokkal jobb, mint ahonnan tavaly augusztusban elindultunk és igaza is van egy bizonyos fokig. Zalán állapota javul! Ennek így is kell lennie! Mindenki csak azt látja, mert azt láttatjuk, hogy minden rendben van, hiszen mosolygunk. És senki nem látja, ha éjszaka sírunk a tehetetlenségtől, a kilátástalanságtól… Annyi mindent leírtam már a blog létrejötte óta! Sokszor szeretném a bennem/bennünk tomboló érzéseket is leírni, de nem tudom! Hiába is vagyok teljesen őszinte! Az érzések,amik bennünk tombolnak, sokszor leírhatatlanok!

Hogy az ember hibáztatja magát, ha csak 1 valamivel vesz többet a boltban, mint amire feltétlenül szükség van. Mert lehet annak az egy kicsi valaminek az ára fog hiányozni Zalán táplálék kiegészítőihez. Nem tudom leírni azt a lelkiismeret furdalást sem, amit amiatt érzek, hogy milyen sok pénzt “dobunk ki” arra, hogy jogosítványt szerezzek. Mikor tudom, hogy annak az árából Jázmin megkaphatná az áhított repülő tündérét, Csenge a beszélő babáját, Zalán talán barkácspadot, András pedig a könyveit amit annyira szeretne. És még maradna is! Tudom, hogy ezt Zalánért teszem, de elfogadnom akkor sem könnyű, hogy a másik 3 gyerekem megint emiatt háttérbe szorul.

Szóval nem könnyű! Nem egyszerű a mindennapokat úgy élni, hogy a betegség okozta lelki terhek mellett még marcangolja magát az ember. Hogy a lehetőséget keresi, mi az, amit még megtehetne, amire van lehetősége. Csak hogy jobb legyen! Vagy ha jobb nem is, könnyebb! Nehéz a napokat megélni, ha minden energia a túlélésre megy el! Nemrégiben kérdezte tőlem apa mit szeretnék karácsonyra. Csak egy valamit tudok, egy kis nyugalmat szeretnék! Egy kis szeretetet, egy kis törődést, egy kis pihenést, mikor nem kell a következő műtétre készülni, mikor nem kell kisakkozni, mikor mit miből fizetünk ki, mikor nem kell azon gondolkodni, mi vár még ránk! Csak egy icipici nyugalmat és boldogságot szeretnék! Legalább 1 napra! És az is elég, ha csak a gyerekek boldogok, ha látom a szemükben, hogy igen, ez az, ezt szerettem volna! De ez az idő még nem jött el és egyelőre még láthatatlan messzeségben van. És én most nagyon fáradt vagyok. Nem értem! Már lassan semmit sem értek! 🙁


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

hét + 8 =