2015.04.16.
Még mindig jó idő van! Ez annyira jó! Egész nap kinn lehet lenni a gyerekekkel, homokozni, játszani. Ma kinn is ebédeltünk. Nagyon élvezték, persze mi már kevésbé. 🙂 Zalán egy pillanatra nem bír elülni a csöpp kis fokhagyma gerezdjein. 🙂 Kb. 4 részletben ebédelt meg, majd kezet is mosott a vizespoharában. 😀 Akkora egy kis gazfickó! Doktornéni a kórházban “hóhérnak” hívja! 🙂
Hát aztény, hogy nagyon eleven! Egy pillanatra sem áll meg, fut mindenhova. Persze így esik-kel eleget. Ha bepiszkolja a kezét, már hisztizik. 🙂 Akkora egy gazfickó! Most éppen apával alszik, kipiheni a délelőtti nagy munka fáradalmait. <3
Sajnos apának nagyon fáj a lába, de muszáj tenni itthon is a dolgokat. A kertnek még a holnapi hidegfront előtt el kell készülnie, különben egy jó ideig megint nem tudunk hozzányúlni. 🙁 De nem baj, haladunk, ha lassan is! Igaz, szegény apa csak befáslizott lábbal tud besegíteni és gyógyszert is kell bevennie. 🙁 De reméljük azért minden rendben lesz vele és helyre fog jönni gyorsan. De a rosszban legalább az jó, hogy kicsit itthon van velünk! 🙂
Közben már készülünk a vasárnapi babaexpóra. Terveink szerint korán ebédelünk és egyből indulunk is Budapestre, így ha minden jól megy, kb. 2 órakor már ott leszünk. Sajnos GPS-ünk nincs (nem is kell), de valahogy majdcsak megtaláljuk a Syma csarnokot. Inkább Zalán miatt félek, hiszen annak ellenére, hogy mostanában már szeret autózni, az út első felében elég nyűgös szokott lenni. Reméljük sok jó ember fog minket meglátogatni, hogy személyesen is köszönetet mondhassunk mindenkinek a segítségért! <3
Lassan közeledik a fiúk szülinapja is. András sajnos a keddi edzésen elszakította a focicsukáját, így ha sikerül venni, egy újnak bztos nagyon örülne. De még nem mondom neki, mert ha mégsem sikerül, akkor csalódik. De remélem nem fog. Az biztos, hogy a mai meccsre még össze kell szigetelőszalagoznia, máshogy nem tudja használni. 🙁
Még mindig tervezzük Zalán szülinapi buliját is, de egyelőre még csak az a konkrétum, hogy május 9-én tartjuk neki 15 órától. Mindenkit szeretettel várunk. Reméljük sokan eljöttök és velünk ünnepelitek a mi kis harcosunkat! 🙂
2 thoughts on “2015.04.16.”
Van vezetékes telefon szám .Mert úgy könnyebb lenne beszélni .Jó szándékból .Szeretnék segíteni Zalának .Köszönöm szépen .
Vezetékes számunk nincs. Mobilszámért kérlek írj az enikopinter35@freemail.hu címre!