A tegnapi postom azt hiszem meglehetősen félreérthetőre sikeredett. Legalábbis abból következtetek erre, hogy többen is ajánlottatok ingyen nyaralást. Nagyon szépen köszönöm/köszönjük, de nem tudunk elmenni és nem is ilyen szándékkal írtam a tegnapi bejegyzést!

Megfogadva a tanácsokat, próbáltam elbeszélgetni a gyerekekkel, hogy miért van az, hogy nekik mostanában nem jut annyi, amennyit szeretnének. Mindegyik gyerek értette (vagy legalábbis úgy tett) mivel jár Zalán betegsége. András értette leginkább. De egyszerűen nem tudok megfeleőlen válaszolni arra a kérdésre, hogy ha cikizik az iskolában mit mondjon. Hivatkozzon arra, hogy ő azért nem tud kirándulni menni, mert nem tudjuk befizetni, mert az öccse beteg? Akkor a kiskamaszok lecsórózzák! Elhiszem, hogy nem esik neki jól!

Jázmin is megértette, hogy öcsike beteg, hogy nem szeretnénk elveszíteni. De neki is volt kérdése. Csengének szintúgy. Olyan kérdések, amikre ugyancsak azt kellett válaszolnom, hogy nem megy, mert Zalánra kell a pénz. És Jázmin, az én értelmes, kedves, csupaszeretet gyerekem tette fel azt a kérdést, amire tényleg nem tudtam úgy válaszolni, ahogy szerettem volna. Azt kérdezte, hogy “És akkor emiatt mi szívjunk?”

Megértem én, hogy meg kell érteni a gyerekeknek is sok mindent. Megértem, hogy be kell vonni őket mindenbe! De biztos jó egy 5 és egy 8 évesre rázúdítani ennyi problémát? Nem elég a tudat, hogy akár el is veszíthetik a testvérüket? Nekem felnőttként nehéz volt megbirkóznom a testvérem halálával. Holott előre, évekre előre számítani lehetett rá. És nem is voltunk jó viszonyban. Ők pedig kisgyerekek! Szerintem éppen elég nekik ez a tudat is. Vegyem el tőlük a reményt is? Erre soha nem lennék képes!

Érdekes, hogy vannak olyanok a követőink között, akik mindent jobban tennének nálunk, annak ellenére, hogy soha nem voltak még csak hasonló helyzetben sem! És vannak szerencsére olyanok is, akik bár nem voltak ilyen helyzetben, csak megcsapta őket a szele. És már ezért is segítenek! Mert emlékeznek arra az 1-2 napra/hétre, míg nem volt pontos diagnózis. És van 1-2 olyan követőnk, akik angyalkák szüleik lettek. Soha nem tudom átérezni a fájdalmukat és nem is szeretném. Ezért küzdök. És ebben igen, nehezíti a helyzetünket, hogy három másik gyereket nevelünk. Mert a három másiknak is kell enni adni, kell ruhát adni rájuk meg cipőt is. Őket is meg kell fürdetnem és iskolába (szeptembertől óvodába is) küldenem. Ahol szintúgy vannak fizetnivalók. Aki pedig nagycsaládos, az tudja, hogy nem is olyan nagy az a nagycsaládos támogatás! Hogy pl. az étkezés sincs ingyen. Nem sajnáltatni akarom magam, hiszen mi vállaltuk a gyerekeket! Sőt, ha nem lennénk ebben a helyzetben és nem lenne beteg Zalán, még 5 gyereket elfogadnék (csak ne nekem kelljen megszülni!), mert egyszerűen imádom őket! Szeretem, ha a saját gondolatomat nem hallom,  mert nyüzsög a ház. Szeretem, hogy nem telik el 2 perc anélkül, hogy ne hallanám; anya!

Annyi minden van a fejemben, amit nem tudok úgy leírni ahogy van! Illetve ha azt úgy írom le, ahogy van, akkor pedig félreérthető!

Igazságtalannak tartom az élettől a többi gyerekkel szemben, hogy nekik kell lemondaniuk dolgokról. Nem a nyaralásra értem, hiszem most minden másra jobban vágyom, mint nyaralásra.

Elnézést kérek mindenkitől, hogy néha én is kiborulok, de egyszerűen vannak ilyen időszakok is! Mikor hiába süt a nap, mégsem kerek a világ és a sötét fellegek csak egyre sötétebbnek tűnnek az idő múlásával!