Nagyon rossz éjszakánk volt. Este vacsoráztunk majd fürödtünk és éppen lefeküdtünk, mikor Zalán egyszer csak mindent kitálat. Először azt hittem, csak sok volt a málna és ha megszabadul tőle, akkor jobban lesz.
Sajnos nem így lett! Az első hányást követte a második,  a harmadik,  majd a sokadik. Egészen hajnali háromnegyed hatig. 10 percenként, félóránként jött vissza a következő adag. A végén már a víz is kijött belőle. Apával felváltva vigyáztunk rá de persze egyikünk se tudott aludni. Minden egyes újabb menetet ketten felügyeltük.
Hajnalra kicsit talán jobban lett. Kért inni. Szegény nagyon szomjas volt de nem lehetett egyszerre sokat adni neki, így sírt érte. Párszor így is viszontláttuk. Szegényem a végére már csak sirdogált és mondta, hogy fél attól, hogy újra hányni fog.
Reggel kicsit ki szeretett volna menni hintázni, homokozni, de ott se találta fel magát. Csak jött-ment. De mi ennek is örültünk, hiszen legalább nem hányt. Most próbáljuk altatni. Fáradt,  hiszen kb. 2 órát aludtunk éjjel, de nem mer elaludni, fél hogy újra hányni fog. De reméljük már nem!
Soha senkinek nem kívánom,  hogy imádkozzon azért, hogy egy egyszerű rota vagy calici vírus fertőzéssel legyen dolga és ne komolyabbal. Mert a gondolatok bizony ott vannak, megbújnak az ember lelke mélyén. És bármi baj van, legyen az kicsi vagy komolyabb, óhatatlanul előjön. Mert sajnos ez a betegség kiszámíthatatlan. Biztosat senki sem tud.
Senki se lát bele a gyerekbe. Sajnos a gyerekorvosunk is szabadságon van. Bár szegény ő se tudna mit mondani.
Hétfőn utazunk és addig rendbe kellene jönni Zalánnak. Nem csúszhatunk! 28-án pedig MRI-re kell mennünk. Istenem,  de messze van az még! Szeretném,  ha csak egy vírus lenne nem komolyabb!  🙁