Hogy jó hírrel kezdjem… Megkaptuk az engedélyt, jöhet velünk mama is nyaralni. 🙂 Ennek több szempontból is nagyon örülök. Egyrészt talán évek óta először együtt, kettesben el tudunk majd menni apával valahova. Azért nem írok pontos helyet, hiszen 11 éve elköltöztem arról a környékről és fogalmam sincs hol mi lett, mi zárt be, nyílt-e új hely. Nagyon, de nagyon szeretnék eltölteni vele egy, nem több, csak egy boldog estét. Esetleg egy varácsorát, amikor nem kell legalább 4-szer felállni, mert az egyik gyerek inni kér, a másik kést, a harmadik paradicsomat, a negyedik ki tudja mit… Ezt viszont majd az anyagiak fogják meghatározni.

Másrészt azért is örülök, mert így, hogy anyós is jön velünk, kicsit könnyebb lesz. Hiszen 4 gyerek mégis csak 4 gyerek és akinek több gyereke van, az tudja, hogy 4-en képesek legalább 8 felé futni. 😀 Nem is tudom hogyan. 😀

Harmadrészt anyós amolyan villámhárító közöttünk. Ha veszekedés van netán, ő az, aki békít. Nem áll senki mellé, nem foglal állást, mégis elsimítja a nézeteltéréseket. 🙂 Így már nagyon várom, hogy mehessünk. Pedig csak haza megyek. Haza? Mennyire érdekes ez! Itt élek több, mint 1 éve, mégis azt mondom, “haza megyek”. Nem az emberek hiányoznak, hiszen akkor találkozókat szerveznék. Maga a környék hiányzik. Hogy miért, azt magam sem tudom. Remélem jó időnk lesz, nem lesz ez a dög meleg, de hideg sem. Azt hiszem annak a 25 fok körüli hőmérsékletnek örülnénk igazából.

Ma is nagyon meleg van. Nem is tudom hog bírjuk. Felénk jelenleg 36 fok van és még többet mondanak holnapra és csütörtökre. Igazán vége lehetne már ennek a hőhullámnak!

Tavaly ezen a napon műtéten voltunk Budapesten, ami ráadásul nem is sikerült. Nagyon jó, hogy jelenleg nem kell műtétekre járnunk, bár az is igaz, hogy lényegében nincs nagy különbség, hogy a kontrollok továbbra is altatásban zajlanak. És nemsokára utazunk is. Bár most MRI-re, ami egy cseppet sem jobb. Sőt! 🙁 De túl leszünk ezen az állomáson is. Remélhetőleg együtt.

Az utazás közeledtével egyre jobban érződik a növekvő feszültség. Persze ebben közrejátszik az is, hogy hónap vége van. Hajaj, nagyon is! És még feladatlan a kötelező csekkje (pedig 25-ig fel kellene adni mindenképp, különben nem lesz mivel felmenni MRI-re) és itt az utazás is… Mennyire nehéz mindent összeszervezni és közben figyelni a gyerekekre is, hogy ne sérüljenek. Ennek elenére próbálunk mindig mindent megoldani.

Apa ma szabadnapos, tegnap dolgozott és holnap  is fog. Meg csütörtökön, pénteken és szombaton is. Nehéz így, hogy szinte sosincs itthon. A megoldandó dolgok, problémák egyre csak sokasodnak, mert a gyerekek mellett nem igazán jut időm még a gondolkodásra sem. Ami azért némileg jó is. Főzés közben szoktam elmélkedni, akkor viszont a gondolatok tömkelege cikázik át az agyamon minden pillanatban. Ilyenkor próbálok megoldást találni a gondokra is, de sajnos nem mindig sikerül. Ennek ellenére próbálok mindig pozitív maradni. De néha maga alá gyűr a rosszkedv. Főleg akkor, mikor úg érzem, nem jutunk előbbre. Ez pedig tény.

Éppen ma beszélgettünk Andrással az iskolakezdésről. Konkrétan ő említette, hogy 1 hónap múlva ilyenkor már készülni kell az iskolára. Hát igen! És még semmink sincs. A legalapabb dolgok sem. Füzetek, bekötők, ceruzák, színesek és hosszasan sorolhatnám. Irigy vagyok azokra, akik gyerekenként 30 ezer Ft iskolakezdési támogatást kapnak, mikor apa gyerekenként 4000Ft-ot kap. Tehát a két iskolásra együtt 8 ezer Ft-ot. Mire is lesz ez elég? Hát, talán szűkösen a füzetekre. 🙁 De hogy ebből sem az elvárt tempera, sem a tolltartó nem kerül ki, abban biztos vagyok. Ilyenkor sokszor elkeseredek. Miből lesz ez a sok minden? Andrásnak bérlet, iskolakezdés, közben a lakást is fizetni, rezsit… A gyerekek megint kinőnek mindent a nyáron és idén sajnos már Csengének sem lehet kibúvó az ovi alól. Megmondom őszintén, már megfordult a fejemben az is, hogy nem megyünk haza. Tudom, hogy az út megállna ezer Ft-ból, enni pedig itthon is ugyanúgy kell, de… Menjünk el úgy, hogy nem tudunk elmenni a strandra sem? Á, olyan rossz ez az egész! Látjátok, az elején még mennyire örültem, hogy megkaptuk az engedélyt, most pedig ahogy átgondolok mindent, mennyire rossz lett a hangulatom? Hát ilyen az életünk is. Egyszer fenn, de legtöbbször lenn! Nem szeretem! De nem tehetek ellene semmit! 🙁