2015.06.25.

2015.06.25.

Nagy nap van ma. 🙂 Legalábbis számomra. Háromszorosan is nagy nap! És most ez a nap Andrásomról szól.

Egyrészt ma megyek beiratni a középiskolába. 🙂 Igazán nagy, középiskolás nagyfiúnak leszek mától az anyukája. 😀 Hej, de jó ezt leírni! 🙂

Másodszor ma hazajön András a 4 napos “kirándulásából”. Azért teszem idézőjelbe, mert ő ezt a 4 napot végigdolgozta, hiszen jelenleg is Békéscsabán van, az országos diákolimpiai döntőn vesz részt a focicsapattal.

Harmadszor pedig azért, mert Andrásom csapatával egyelőre veretlenül áll és várja a továbbjutást az elődöntőbe. Kérlek, szorítsatok neki és a csapatnak, hogy egy gyönyörű éremmel (bármilyennel!) zárja ezt a 8 évet. 🙂 És én még büszkébb lehessek rá! <3

Apa ma is dolgozik. Nem is tudom ezt miért írom le, hiszen már az a csoda, ha itthon van. Holnap is dolgozik. 🙁 Így most megint rám szakad minden teendő, elintéznivaló a 3 gyerkőc mellett. De nem baj, legalább eltereli a gondolataimat. 🙂 Zalán még mindig nem alszik túl jól és alig akar enni. Tudom, jönnek-mennek a frontok, de már igazán aggaszt mi van vele. Az ekcémáját szerencsére talán sikerült kikezelni, már nem olyan ronda sebes a füle mögött.

Mostanában teljesen megőrít a traktor mániájával. 🙂 Traktor és teherautó. 🙂 Tegnap feltúrta az összes játékát és minden traktort kihordott a homokba. A végén már mozdulni se lehetett. Ha autóval megyünk bármerre is, akkor is csak a traktorokat és az ifákat keresi. 🙂 De ez így a jó! Inkább bosszankodjak ilyen apróságokon, mintsem hogy ne lássa őket! Most azt kívánom, sokszor keressünk az úton traktort. 🙂

Tegnap, miközben intéztük, hogy legyen valaki a gyerekekkel, miközben mi újra utazunk 6-án, csak akkor tudatosult bennem, hogy már nincs 2 hét sem a következő útig. 🙁 Ez lesz a sokadik. Vajon hányszor kell még menni? Biztos sokszor! Olyan jó lenne, ha legalább azt tudnánk mikor lesz vége. Vagy hogy… Bár lehet ez utóbbit nem is lenne jó előre tudni! Vagy mégis? Nem tudom!

Ha belegondolok, András már majdnem az érettségi előtt fog állni, mire a legkritikusabb koron túl leszünk. Jázmin 6. osztályos lesz, Csenge is már javában iskolás lesz. Zalán pedig… Ovis? Még elképzelni sem tudom! Vajon milyen lesz akkor? Már most is kis locsifecsi színész. 🙂 Annyi mondanivalója van! 🙂 De ez így helyes!

És hogy velünk mi lesz? Ki tudja? Eddig is megoldottuk a dolgainkat, ezután is meg fogjuk, ebben biztos vagyok. Sajnos idén úgy jött össze, hogy megint eladni kényszerülünk az állat állományunkat. Ha valakit érdekel, szívesen állunk rendelkezésére. Jelenleg kb. 80db 3-4 hét múlva vágható húshibrid csibénk van. Ezeken szeretnénk túladni családi támogatás hiányában.

Lehet, páran úgy vélekednek, nem teszünk meg mindent a boldogulásunk érdekében. Én ezt cáfolnám! És ezt nem magyarázkodásnak szánom! Apa tényleg nagyon sokat dolgozik. Mikor szolgálatban van, ez nap 12 órát jelent. Vagy reggel 7-től este 7-ig vagy este 7-től reggel 7-ig. Ha betegszállítózik, az vagy 8-20-ig tart vagy 12-24 óráig. Volt már olyan is, hogy éjszakás volt, reggel lépett le szolgálatból, 8 órától kötelező továbbképzése volt Győrben délig, déltől éjfélig pedig már a betegszálltón dolgozott. Sajnos a legtöbbször nem is találkoznak vele a gyerekek. Max. annyi, hogy együtt alszanak. 🙁 Ha netán van 1-1 nap szabadnapja, akkor pedig elvállal mindenféle munkát a környéken. Vannak olyanok, akik azt mondják, a mentőzés nem is munka, hiszen egész nap csak ülnek a mentőállomáson! Hm! Tegnapelőtt kétszer kellett kivonulniuk. Mindkétszer kisgyerekhez! Egy baleset, egy gyógyszermérgezés. Ilyenkor, mikor hazajön apa, sokszor ideges. Hiszen akkorák voltak azok a gyerekek, mint az ő gyerekei. Sok eset van, amit nehezen emészt meg, de az mindig látszik rajta, ha gyerekhez kell kivonulniuk. Ugye, nem is olyan könnyű ez a munka? 🙁 De ő ezt szereti csinálni. Ő azt szokta mondani, ez nem a munkája, hanem a hobbija. Így 10 év házasság után azt hiszem már értem! Mivel nincs kire számítsunk, nincs aki a gyerekre vigyázzon, én kénytelen vagyok itthon lenni és őrizni a családot. De ha valaki tud valós, itthon végezhető munkát, azt nagyon szívesen fogadnám! 🙂 Óriási segítség lenne, higgyétek el!

Negyed 8 van. Már mocorognak a gyerekek, lassan indul a nap! 🙂 Talán me is egy szép nap vár ránk! Ki tudja? 🙂 Én bízom benne, hogy így lesz! Csak a nap süssön és a gyerekek mosolyogjanak! Most más nem fontos. És akkor én is boldog leszek!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

5 + 18 =